Feszült a hangulat Berlinben
A nyugati szövetségen belüli fagyos hangulatra utal, hogy Németország védelmi minisztere közben a sajtóban ismertette álláspontját, a francia államfő pedig agyhalottnak nevezte a NATO-t.
A nyugati szövetségen belüli fagyos hangulatra utal, hogy Németország védelmi minisztere közben a sajtóban ismertette álláspontját, a francia államfő pedig agyhalottnak nevezte a NATO-t.

A kormányfő nyomatékosította: Magyarország nem akarja, hogy déli határainál kelljen feltartóztatni több százezer embert, de bármerre is induljanak a migránsok, hazánk meg tudja védeni határait.

Az Unió kulturális minisztereinek legutóbbi éves megbeszélésén az egyik kiemelt téma a digitalizálás volt – emlékezetetett az államtitkár a Nemzeti Múzeumban tartott workshopon.
A korábban várt 3,7 százalékkal szemben idén 4,6 százalékos gazdasági bővülésre számít a bizottság, ez a harmadik legmagasabb érték az Európai Unióban.
Az EU előtt álló kihívásokról, a Nyugat-Balkán kérdéséről, illetve a kelet-közép-európai sikertörténetekről zajlott vita egy brüsszeli pódiumbeszélgetésen, amelyen hazánkat Steiner Attila képviselte.

A világ méztermésének majdnem az egyharmada, mintegy 550 ezer tonna méz fogy évente az Európai Unióban (EU), ám az uniós méhészek ennek csak a felét tudják előállítani, a többit más régiókból szerzik be – mondta Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti E
A prágai csúcs résztvevői egyetértenek abban, hogy a kohéziós kiadások finanszírozását a 2021-2027-es időszakban is meg kell tartani a 2014-2020-as időszak kiadásainak megfelelő szinten.
A magyar miniszterelnök Prágában kiemelte: az a tervezet, amelyet ma Európa-szerte vitatnak, a most távozó bizottság javaslata, és annak minden hibáját magán hordozza.

Ha a jogos sérelmeinket orvosló elképzeléseink mögé nem tudunk tényleges társadalmi támogatást felmutatni, akkor az őshonos nemzeti közösségeket továbbra is levegőnek fogják nézni az Európai Unióban.

Szijjártó Péter a német külügyminiszter jelenlétében hazánk stratégiai szövetségesének és legfontosabb külgazdasági partnerének nevezte Németországot.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

2026 a veszélyek és a lehetőségek éve.

A kormányoldal nem akar sem magyar fiatalt, sem fegyvert, sem pénzt küldeni Ukrajnába, nem akar belebonyolódni a háborúba.

A kormány nem hagyja, hogy a magyarokat pumpolja Brüsszel.

A miniszterelnök értékelte az elmúlt hetek, napok intézkedéseit, a hóhelyzet kezelését.

A csapások lakóházakat és közműveket rongáltak meg, két civil is megsérült.

Mélyülő vita Washington és Koppenhága között.

A tagok névsorát hamarosan ismertetik.

A szerb klasszis nem adja fel, és kedvenc Grand Slam-tornáján, az Australian Openen újabb győzelemre készül.

Vége a „one man shownak."

Nagyobb a gáztartalékunk, mint a nyugati országokban ez megszokott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.