Állásfoglalást tettek közzé a nemzeti régiókról
A Nemzeti Összetartozás Bizottsága biztatta az anyaországi és a külhoni nemzetrészekben élő magyarokat, hogy a polgári kezdeményezést aláírásukkal minél nagyobb létszámban támogassák.
A Nemzeti Összetartozás Bizottsága biztatta az anyaországi és a külhoni nemzetrészekben élő magyarokat, hogy a polgári kezdeményezést aláírásukkal minél nagyobb létszámban támogassák.

Szájer József beszámolója szerint az uniós szakbizottság nem állapított meg összeférhetetlenséget, Várhelyi Olivér esetében ellenszavazat nélkül döntöttek a jóváhagyásról.
A magyar kormánypárt közlése szerint a Bundestag CDU-CSU frakciója német-magyar baráti körének vezetői határozott meggyőződésüket fejezték ki.
Nagy a valószínűsége annak, hogy az EP jogi bizottságban nem fognak gáncsoskodni a jelöltekkel szemben – mondta a köztelevízióban a XXI. Század Intézet vezető elemzője.
A visegrádi országok gazdasági partnerként még Franciaországnál, az Egyesült Államoknál vagy Kínánál is sokkal fontosabbak számunkra – húzta alá a bajor CSU tiszteletbeli elnöke.

Amit szabad Jupiternek...

Minden Európán kívüli, de ahhoz közeli országban és régióban jelentkező instabilitás negatív hatást gyakorol az európai biztonságra – hangsúlyozta a miniszter.

Jelenleg az Európai Unió és tagállamai biztosítják az éghajlatváltozás elleni küzdelem közfinanszírozásának legjelentősebb részét.

Az EU szabályzása alapján egységesítik és egyben egyértelműbbé teszik a hazai drónokra vonatkozó szabályozást, derült ki a II. Drón Konferencia és Expo kerekasztal-beszélgetéseiből és előadásaiból.

Általános meglepetést keltett diplomáciai körökben, hogy Macron Kínában uniós lobogók és jelképek alatt tárgyalt vendéglátóival, beszédében rendszeresen utalt az uniós célokra és érdekekre.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormány nem hagyja, hogy a magyarokat pumpolja Brüsszel.

A miniszterelnök értékelte az elmúlt hetek, napok intézkedéseit, a hóhelyzet kezelését.

Nagyobb a gáztartalékunk, mint a nyugati országokban ez megszokott.

A rendőrség keresi az elkövető tettestársát.

Mélyülő vita Washington és Koppenhága között.

A tagok névsorát hamarosan ismertetik.

A három fogva tartott magyar állampolgár közül kettő már kiszabadult, viszont egy még börtönben van.

Vége a „one man shownak."

A Spanyolországból származó hírek egyre erősebbek róla – korábban már ült a rémes napokat maga mögött tudó csapat kispadján.

Három munkanap maradt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.