– Boris Johnson miniszterelnök még júliusban, a legelső, parlament előtti felszólalásában megmondta, nem jelölünk uniós biztost. Akkor kijelentette azt is, mindez nem jelenti azt, hogy ne léphetne hivatalba az új Európai Bizottság – ezt egy brit konzervatív EP-forrás mondta lapunknak Brüsszelben, miközben arra is felhíva a figyelmet: nagyobb probléma, hogy a bizottsági hercehurcával erősödik a bizalmi vákuum London és Brüsszel között. A decemberi előre hozott választásokon ugyanis hiába nyerhet kilépéspárti erő a szigetországban, Londonnak a jövő év január 31-re időzített brexiten túl is együtt kell majd dolgoznia az EU-val. A britek uniós távozását követő átmeneti időszakban a jövőbeli kapcsolatrendszer égető kérdései – így a brit–uniós szabadkereskedelmi megállapodás – kerülnek terítékre. – A londoni biztos hiánya pedig valójában nem a Von der Leyen vezette bizottság munkáját hátráltatja, hanem tovább rombolja a szigetország megbízhatóságáról alkotott képet – tette hozzá uniós forrásunk.
Munkakezdés kis szépséghibával
Magyar bővítési biztossal a fedélzetén, de brit tag nélkül kezdheti meg a munkáját az Európai Bizottság. Az uniós parlament holnap szavaz a testületről, miután tegnap a tagállamok tanácsa is rábólintott a személyi összetételre. Szijjártó Péter Várhelyi Olivérrel az oldalán érkezett a brüsszeli ülésre.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!