J. D. Vance fontos ügyben érkezik Európába
Az amerikai alelnök első hivatalos európai útja több találkozót is tartogat.
Az amerikai alelnök első hivatalos európai útja több találkozót is tartogat.

A váltás jelentősen csökkenti Európa versenyképességét.

Mark Rutte NATO-főtitkár arra figyelmeztette Európát, hogy fel kell készülni egy esetleges háborúra.

A külgazdasági és külügyminiszter a közösségi hálón osztotta meg véleményét az EU gazdaságpolitikájáról.

Az amerikai elnök szerint Európa igazságtalan, Macron szerint az EU nem hagyhatja magát.

"Even if I am criticized for it: I did something at a historic moment."

„Még ha kritizálnak is érte: történelmi pillanatban tettem valamit.”

Mark Rutte szerint fel kell készülnünk egy esetleges háborúra.

Várhatóan felértékelődik Magyarország eddigi regionális energiapozíciója.

ÉN CSAK LEÍRTAM… – Nagy kérdés, hogy az európai patrióták képesek lesznek-e Dávidként legyőzni Góliátot.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kedden még kitart az extrém hideg.

Egyszerű, otthon végezhető mozdulatok segítenek.

A Fidesz–KDNP országgyűlési képviselőjelöltje szerint ellenfelei nem ismerik a helyiek problémáit, ő viszont kormányzati együttműködéssel valódi fejlesztéseket hozna a kerületekbe.

Helyi keret és nyilvánosság nélkül indul a kampány.

Dina Powell McCormick érkezett a META élére.

Ez az oka az intézkedésnek.

Az elnökjelöltség a tét Marine Le Pen számára.

A magyar középpályás újra főszereplője volt a Liverpool egy mérkőzésének.

A gólnak nem, csak a Liverpool-kötődésű gólszerzőnek tudott örülni a Barnsley fiatal trénere.

A készülő emlékhelyen a romterület védett bemutatása mellett látogatóközpontot is építenek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.