Navracsics megoldást vár Redingtől
Az Európai Uniónak politikai nyomást kell gyakorolnia annak érdekében, hogy Tobinnal szemben végre lehessen hajtani a jogerős magyar bírósági ítéletet.
Az Európai Uniónak politikai nyomást kell gyakorolnia annak érdekében, hogy Tobinnal szemben végre lehessen hajtani a jogerős magyar bírósági ítéletet.
Az Európai Bizottság közvetítő szerepet játszhat a Tobin-ügy rendezésében – közölte Viviane Reding szóvivője.
Az Európai Bizottság továbbra is aggódik a romániai belpolitikai fejlemények miatt, és várja, hogy a kormány tettekre váltsa Victor Ponta vállalásait.
Traian Basescu azért buzdítja részvételre a választópolgárokat a leváltásáról szóló népszavazáson, hogy Románia minél hamarabb visszanyerhesse a hitelességét.
Az Európai Bizottság csütörtökön hivatalosan is lezárta a Magyarország ellen januárban az MNB-vel kapcsolatban indított kötelezettségszegési eljárást.
Varga Mihály szerint az IMF-fel folytatott keddi első tárgyalási forduló nyugodt, tárgyilagos megbeszélés volt.
Prőhle Gergely bízik benne, hogy az Európai Bizottság ugyanolyan következetességgel jár majd el Romániával, mint Magyarországgal szemben.
Július 17-ére, keddre hívta össze Viviane Reding, az Európai Bizottság igazságügyi felelőse a magyar és az ír igazságügyi tárca szakértőit a leányfalui ír gázoló ügyében.
A kormány megadja a válaszokat az Európai Bizottságnak, s amennyiben a testületet nem sikerül meggyőzni, kész az Európai Bíróságon megvédeni azt.
A Velencei Bizottság alapvetően méltat, de bíráló megjegyzésekkel is illet három magyar törvényt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A DK politikusa családon belüli erőszakkal vádolta meg az egykori miniszterelnök-jelöltjüket, aki nagyot akart mondani Dobrev Klára szerelmi életéről.
A hadköteles férfiak sehol sincsenek biztonságban.
Az NGO-kifizetési adatbázisok alapján a Pride szervezőit komoly pénzekkel támogatta Brüsszel, amely mintegy utasította a szervezeteket a rendezvény megtartására.
A cukkini könnyen megromlik, ha nem megfelelően tároljuk – de egy kis odafigyeléssel sokkal tovább friss maradhat, és az ízét is megőrzi.
Markó Béla a napokban Magyar Péterék gyér érdeklődés mellett zajló táborában tűnt fel.
Meg kell-e védenie magát Magyarországnak az iszlamista Nyugattal szemben?
A Vörösök egyelőre nem készülnek újabb ajánlattal a Newcastle svéd csatáráért.
Markó Béla a napokban Magyar Péterék gyér érdeklődés mellett zajló táborában tűnt fel.
A Vörösök egyelőre nem készülnek újabb ajánlattal a Newcastle svéd csatáráért.
Zuckerberg szerint ezt az erőt az emberek kezébe kell adni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.