Soha ennyi külföldi helyszínen nem szavazhattak még a magyarok EP-választáson
Konzulátus nyílt Monacóban.
Konzulátus nyílt Monacóban.

Eltüntetnék hazánkat a háború útjából.

Erősen inog az Európai Bizottság elnökének széke.

Az Európai Unió Magyarország számára egy olyan keretrendszer, amelyben el tudja érni a céljait.

A bevándorlásellenes és az unió hatalmi központosításával szembeszálló jobboldali svéd demokrata pártnak ez lehet zsinórban a harmadik uniós választása, ahol erősödni tud.

Brüsszel a lakossági támogatások csökkentésére próbálja rávenni a tagállamokat.

Brussels has made grave mistakes over the past five years, the minister for European affairs told Magyar Nemzet in an interview.

A sisakok küldésétől ma már a nukleáris fegyverek lehetséges bevetéséig jutottak az európai politikusok.

Az európai uniós ügyekért felelős miniszter a Magyar Nemzetnek adott interjújában rámutatott, Brüsszel súlyos hibákat vétett az elmúlt öt évben.

Zsigmond Barna Pál államtitkár ismertette a magyar soros elnökség prioritásait.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Szürreális események árnyékolják be a kampányt.

Magyar Péter politikája veszélyes irányba viszi a közéletet.

Az elkövetőt elfogták.

A Generális Konvent elnöksége már korábban kilátásba helyezett egy ilyen lépést.

A nap legfontosabb hírei egy helyen.

Megrázó képsorok!

Az amerikai elnöknek fogy a türelme.

A Rheinmetall üres kézzel távozik.

Az NB II listavezetője, a Budapest Honvéd csapata legyőzte a fehérvári csapatot, amely továbbra is mély válságban van.

Egy szülészetet ért légitámadás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.