Gázolajhiányt, így további áremelkedést okozna az embargó
Most sem tud lépést tartani a dízel iránti kereslettel a kínálat, így az orosz szállítmányok pótlása szinte lehetetlen.
Most sem tud lépést tartani a dízel iránti kereslettel a kínálat, így az orosz szállítmányok pótlása szinte lehetetlen.

Volodimir Zelenszkij már júniusi tagjelöltségről beszél, de szavait semmi sem támasztja alá.

Magyarország nincs egyedül, noha a magyar kormány képviseli a legkarakteresebben azt az álláspontot, amely több uniós tagállam érdeke is.

„Damaszkusz nehezményezi, hogy nem hívták meg a brüsszeli donorkonferenciára” – mondta a Magyar Nemzetnek Szalai Máté, a Külügyi és Külgazdasági Intézet (KKI) vezető kutatója.

A második világháborús győzelem napja hetvenhét év elteltével már emlékeztet a gyerekek kerületi serlegversenyére.

Berlinben, Rómában és Brüsszelben is a tagállamok vétójogának elvételével fenyegetnek.

A kikötővárosba éppen akkor csapódtak be a rakéták, amikor az Európai Tanács elnöke az ukrán kormányfővel találkozott.

Bulgária egyúttal elutasítja a „nyomásgyakorlás” céllal számukra intézett ultimátumokat.

A francia elnök közölte, Európa nem áll háborúban Moszkvával, de kiáll Ukrajna függetlensége mellett.

A miniszterelnök korábban azt mondta, az Európai Bizottság javaslatai elfogadhatatlanok magyar szempontból.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Világszínvonalú, magyar fejlesztésű CT-berendezés segíti a gyógyulást Gyulán.

A város közgyűlése szerdán úgy döntött, hogy nem oszlatja fel magát.

Lejtmenetben a Tisza, stabilan vezet a Fidesz.

A bírság összege nem alacsony.

Moszkva ultimátumot adott.

Zelenszkij magyarázkodhat.

Újabb súlyos kudarcra derült fény.

Áramszünet zavarta meg a curling vegyes páros küzdelmeit, ám végül fény gyúlt a csarnokban.

A feltaláló pályafutása a Béres-csepp megalkotásán túl a kitartás és az akadályok leküzdésének példája is.

Egy brutális ütközés után eszméletlenül terült el a földön a Galatasaray futballistája.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.