Újabb statisztika bizonyítja: nemzetközi viszonylatban is kedvező a hazai tanár-diák arány
Magyarországon a nyolcadik legalacsonyabb az egy pedagógusra jutó diákok száma az Európai Unióban.
Magyarországon a nyolcadik legalacsonyabb az egy pedagógusra jutó diákok száma az Európai Unióban.

Az Európai Unió lakosainak közel tíz százaléka nem tudta megfelelően felfűteni lakását. Grafikán mutatjuk a számokat.

A kormány több módon is támogatja a fiatalokat, hogy megtalálhassák számításaikat.

A kiskorúak legtöbbje afgán és szíriai volt.

Az elmúlt húsz évben 43 százalékkal kevesebben vesztették életüket az utakon.

Olyan országokat utasított maga mögé Magyarország, mint Luxembourg, Belgium vagy Svédország.

A magyar lakosságnak továbbra is rezsicsökkentett áron érhető el az áram és a gáz az átlagfogyasztás mértékéig.

Hazánkban nőttek legnagyobb mértékben az átlagos órabérek tavaly.

Magyarország Portugália és Románia előtt áll a rangsorban.

Van, ami nem lesz olcsóbb.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Új chatfunkció segíti az utasbiztonságot a BudapestGO-ban.

Már meg is kezdődött a tűzifaszállítás.

Olyan kormányt kell választani, amely garantálja a legfontosabbat: az ország békéjét, üzente a miniszter.

A robbanást még egy kilométerrel arrébb is érezni lehetett.

A miniszterelnök Karol Nawrocki kijelentéseire reagált.

Az orosz elnök sajtótitkára szerint „a kijevi rezsim” helyzete napról napra romlik.

Az Európai Unió vezetése továbbra is mindent megtesz azért, hogy Ukrajnát gyorsított ütemben vegyék fel a tagországok soraiba.

A táltos paripa a szibériai és uráli sámánhit léleklovával mutat rokonságot.

Jefté Betancor kétszer is betalált a Real kapujába, pedig úgy volt, hogy pályára sem lép, hétfőn a kezében volt a thaiföldi repülőjegye.

A Traffic Lights már hallgatható.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.