Fáklyaként a szabadságért: 50 éve hunyt el Moyses Márton
Távozásának 50. évfordulóján hajtsunk hát fejet igazságérzete, bátorsága és elszántsága előtt!
Távozásának 50. évfordulóján hajtsunk hát fejet igazságérzete, bátorsága és elszántsága előtt!

Tavaly június 4-én kezdődött a Kiss Kata Zenekar százállomásos Kárpát-medencei turnéja.

A Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinatának elnökségi tanácsa azt kéri, hogy június 4-én, a trianoni békediktátum 100. évfordulóján közép-európai idő szerint délután fél ötkor szólaltassák meg templomaik harangját a református közösségek – közölte
A románok többségének Trianon nem túl világos mint történelmi téma.
A világjárvány miatt nem lesznek nagy, nyilvános események, sem katonai felvonulások. Csendben, otthon emlékeznek.
Sokan vállalták, hogy a professzorhoz fűződő emlékeiket, gondolataikat egy rövid írásban foglalják össze.
A bíboros semmilyen diktatórikus rendszerrel nem volt hajlandó kompromisszumot kötni és együttműködni.
A keményrock-hullám emelte magasba és azóta is szinte folyamatosan ott van az Edda Művek.

A legnagyobb népszerűségnek külföldön is az ő regényei örvendtek az akkor élt magyar szerzők közül.

Nem elképzelhetetlen, hogy a meséi hasonlóan évszázados utat fognak bejárni, mint Aiszóposz fabulái.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nagy a baj,.

A fideszes képviselő szerint csak az lehet a megoldás, hogy ha az emberek a kormánypártok mellett szavaznak.

Borús, barátságtalan időnk lesz.

Az egyik résztvevő akár nyolc évet is kaphat.

Deutsch Tamás lerántja a leplet Brüsszel tervéről.

Libanon többet nem sodródhat bele olyan konfliktusba, amelyhez nincs köze.

A szélsőbaloldali európai parlamenti képviselő újra akcióban.

A spanyol másodosztályú Albacete számára a Real Madrid januári kiejtését követően a másik gigász, a Barcelona már sok volt a Király Kupában.

Nem véletlen, hogy a magyar kormány következetesen szigorúbb álláspontot képvisel a kérdésben.

A Puskás Akadémia nagy meccsre készül.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.