„Költő vagyok és katolikus” – önmeghatározását sokat emlegetik. Ám evangéliumi költészetéből hiányzik a kereszténység minden változatában jelen lévő üdvösségre éhes, gyakorlati buzgalom, hallelujázás, szent magabízás vagy szent együgyűség. És bármilyen meglepő, a szent születés is hiányzik. Verseiben nincs jászol, betlehemi csillag, se vicces pásztorok. Szinte kizárólag (természetesen jól ismert karácsonyi üzenete is – prózában) a golgotai misztériumra fókuszál, a megfeszítettre, a Corpus Christire. Nem érdekli a jászol, csak a keresztút és a keresztfa. Illetve menny és pokol. A legszemélyesebb és a legmetafizikusabb is.
Pilinszky költészete az ismeretlen vagy nagyon kevesek által ismert karizmatikus kereszténység emberen túli világa. Pusztai próféták, barlangi remeték, a mindennapi élet felől csak csodálható vagy félhető aszkéták világa. Ez a világ a Római Birodalom hanyatlása és a nagy európai birodalmak kialakulása között, illetve azok hajnalán (így államalapításunkkor is) virágzott. A vadmézen és sáskán élő Keresztelő János, Oszlopos Simeon vagy a bencés rendből barlangba vonuló Szent Zoárd világa ez. Olyan világ, amelyet egy mai ember el sem tud képzelni. Pilinszky óta nem született magyar költő, aki képes megszámlálni a jéghideg homokban alvó szegeket.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!