Százötvenmilliárd falufejlesztésre
Gyopáros Alpár felidézte, hogy a program alapkoncepcióját még tavaly ősszel fogadta el a kormány, majd decemberben hozott határozatot a vidéki úthálózat 50 milliárdos felújításáról.
Gyopáros Alpár felidézte, hogy a program alapkoncepcióját még tavaly ősszel fogadta el a kormány, majd decemberben hozott határozatot a vidéki úthálózat 50 milliárdos felújításáról.

A nemzetközi tapasztalatok alapján azokban az országokban, ahol kiszámítható a családpolitika, ott jobb a családalapítási kedv is — állítja a KINCS elnöke.

Gulyás Gergely kifejtette: az uniós országok közül ma Magyarország fordítja költségvetésének legnagyobb hányadát családtámogatásra.

A vidéken gyakori többgenerációs házak mára eladhatatlanná váltak, viszont a csok hatására azt várják a szakértők, hogy megnőhet irántuk a kereslet.
Az államtitkár üdvözölte és támogatásukról biztosította a Magyar falu programot, a vidéken megmaradás elősegítését munkahelyteremtéssel, infrastrukturális beruházásokkal.
A tervek szerint a falusi csokra 25 milliárd forint áll majd rendelkezésre, de a kormány az igényektől függően kész bővíteni a forrást – közölte az államtitkár.
Meglévő ingatlan vásárlására, bővítésére és felújítására is felhasználható lesz a kistelepüléseken az új lakásra igényelhető akár tízmillió forint vissza nem térítendő támogatás.

A most véget érő ötéves uniós ciklus a miniszter szerint úgy jellemezhető: a migránsokat nem sikerült kint tartani, az Egyesült Királyságot pedig nem tudták bent tartani.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az ügy előzménye, hogy a miniszterelnök megosztott egy videót, amelyben imitálták Von der Leyen és a magyar beosztottja közötti párbeszédet.

A nemzeti petíció fontosságára hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Érdekes témákat feszegetett a kormányfő.

A kormányfő a Várkert Bazárban beszélgetett a Mandiner rendezvényén.

Az Egyesült Államok történelmi mérföldkőnek nevezte a lépést.

A NATO-főtitkár a kijevi látogatásán világossá tette: a szövetség hosszú távon, konkrét katonai és biztonsági eszközökkel is kiáll Ukrajna mellett.

A bíró szerint a vádlott hónapokon át készült Trump kivégzésére, és sem megbánást, sem sajnálatot nem tanúsított.

A függetlenség elvesztésébe került a barátsági szerződés megsértése.

A József Attila Színház örökös tagját 81 éves korában, január 28-án érte a halál.

A szenzációsnak hangzó eredménnyel szemben azonban akadnak szép számmal tudományos ellenvélemények.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.