Döglött ló
Az igazi döglött ló, amire Karácsony szinte megválasztása pillanatában felpattant, az az úgynevezett Zöld Budapest program.
Az igazi döglött ló, amire Karácsony szinte megválasztása pillanatában felpattant, az az úgynevezett Zöld Budapest program.

Több mint kétszázezer forintot is fizethet az, aki javítani szeretne az ökoszisztémán.

Az augusztus 20-i ünnep alkalmából videóüzenetben mondta el beszédét a főpolgármester.

Ökológusok egy csoportja szerint inkább az őshonos növényzetre kellene figyelni.

A rendezvény résztvevői jelenlétükkel hozzájárultak ahhoz, hogy az elültetett facsemete újabb szimbóluma legyen az összefogásnak.

Újabb egymilliárd forintból támogatja az Agrárminisztérium a kistelepülések faültetését, az érdeklődés kimagasló.

Az Agrárminisztérium által indított programban eddig 10 695 fát ültettek el.
A menedzserszövetség és partnerei, támogatói a III. kerületi Mocsárosdűlő klímavédelmi kiserdőben ezer fa elültetésére gyűjtenek.

Az esedékes faültetéseket már az ősszel elvégeztük, most inkább azon lesz majd a drukk, megmozdulnak-e a rügyek, amikor langyosodni kezd a nappal.

A 86 éves legenda elmondta, hogy így szeretné megköszönni mindazt, amit a várostól kapott.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Középiskolásokat szólítanak meg a hármas jubileum alkalmából.

Minden biztonsági aggály, és probléma ellenére Magyar Péterék továbbra is terjesztik az appot.

Tóth Máté szerint az orosz energiáról való leválás Magyarország regionális energiaközponti szerepét ásná alá.

Libás lakomák és legendák – ez a Márton-nap igazi története.

Szudánból, Nigériából, Pakisztánból és Afganisztánból indulnak útnak tömegek.

A miniszterelnök szerint Donald Trumppal történelmi megállapodás született, amely megvédi a magyar gazdaságot és garantálja az ország pénzügyi biztonságát.

Nagy lépést tett az Egyesült Államok a patthelyzet feloldása felé.

A Tisza Párt trollhadserege a vereség felé menetel.

Bethlen István miniszterelnök Széchenyi István szellemében hangsúlyozza a Házban: legyenek mindenkor tudatában, hogy a nemzet képviselői kizárólag a haza érdekében dolgozhatnak.

Ez már a negyedik összecsapás lesz az egymást gyűlölő két brit bokszdinasztia között.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.