Fegyházba megy a férfi, aki nem csak ígérgette, hogy a családjára gyújtja a házat
Részegen ment haza, beváltotta az ígéretet.
Részegen ment haza, beváltotta az ígéretet.

Egy vita fajult el májusban a fivérek között.

Mintegy kilencmillió forintot keresett így.

A kislány hosszabb időn át vívódott, éjszakánként sokat sírt, végül augusztusban elmondta az édesanyjának, hogy mi történt vele.

Játszott a számítógépen, amfetamint fogyasztott, aztán lecsapott.
Tízéves korától kezdte szexuálisan bántalmazni a gyermeket.

A rendőrgyilkossággal gyanúsított férfi védője elmondta, mi történt a késsel, és arról is beszélt, hogy egyáltalán hogyan került Sz. Szilárdhoz az eszköz.

A pártjában csak KGBélának emlegetett Kovács Béla legutóbb Moszkvából adott életjelet magáról.

Az Európai Parlament hivatalos okirata szerint KGBéla nem fért hozzá titkos anyagokhoz, és nem is akart ilyet.

Szigorúbb fokozatú büntetés-végrehajtási intézetbe helyezték át az orosz ellenzéki politikust.





Újdelhiben találkozik egyeztet Putyin és Modi.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Baranya vármegyében a hűtlen kezeléssel gyanúsított pécsi szocialista alpolgármester, Ruzsa Csaba testvére akar tiszás képviselő lenni.

Az ismert LMBTQ-aktivista, Bódis Kriszta, valamint a baloldal korábbi kampányaiban már felbukkant Nagy Ervin színész is indul a Tisza Párt előválasztásán.

Európa háborús lázban ég.

A hidegben is gyönyörködhetünk bennük.

Súlyos belpolitikai válságot idézhet elő a baloldali kormány menekültügyi reformja.

„Nem csak a lóláb lóg ki, hanem az egész istálló.”

A rendkívüli jogkörök kiváló eszközt kínálnak arra, hogy az ellenzéki vezetésű városok felett szorosabb elnöki kontroll épüljön ki.

A magyar válogatott nem lesz ott a 2026-os vb-n, de az MLSZ elnöke szerint a következőre már kvalifikálhatja magát.

Ami látható, az igazából nem is maga a rejtélyes égitest.

Az állatvédők szerint nagy veszélyben van.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.