Győzelemmel befoghatja a Puskás Akadémia a Fehérvárt az NB I-ben
Mindkét csapat vezetőedzője a bátor támadójáték híve, ezt ígérik a ma esti rangadón is.
Mindkét csapat vezetőedzője a bátor támadójáték híve, ezt ígérik a ma esti rangadón is.
Férfi jégkorongozóink kétszer is játszanak Lengyelországgal, a hölgyek ellenfél nélkül maradtak.
Marco Rossi be is hívta keretébe, amely jövő csütörtökön Bulgáriával játszik Európa-bajnoki pótselejtezőt.
A fehérváriak a jövő csütörtöki playoffmeccsre összpontosítanak a Standard Liege ellen az El-ben.
Honvéd–Malmö (svéd) és Hibernians (máltai)–Fehérvár összecsapásokra kerül sor az El-ben,
A Fehérvár a felkészülés kezdetén kirakta Eleket, Futácsot és Milanovot az első csapat keretéből.
A labdarúgó NB I nyitófordulójában az elmúlt szezonban ezüstérmes Fehérvár Zalaegerszegre látogat.
Pénteken hivatalossá vált, hogy a négyszeres grúz válogatott Budu Zivzivadze a Vidihez igazolt.
A kupagyőztes Bp. Honvéd besorolása egyelőre nem ismert, de kispestiek bizakodhatnak.
Tegnap még nézők jelenlétében játszhatták le a Magyar Kupa negyeddöntőjében a visszavágókat, de egyik helyszínen sem verődött össze jelentős tömeg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A háború helyett az összefogás és az egyetértés fontosságát hangsúlyozta a miniszterelnök, és arra buzdította a magyarokat, hogy csatlakozzanak a Békemenethez.
Piti politikai haszonszerzésért cserébe a gyurcsányi retorikához nyúlt Magyar Péter.
A megemlékezések miatt nagyszabású lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni.
Estére viszont már markáns hidegfront érkezik, amely sokfelé hoz esőt.
A tárcavezető az 1956-os forradalom évfordulója alkalmából szervezett nagykövetségi fogadáson beszélt erről, Washingtonban.
Az ukrán elnök már előkészítette tervét.
Manfred Weber világos álláspontot sürgetett Ukrajna további támogatásáról.
A Magyar Péter-imádót padlóra küldte már a budapesti békecsúcs puszta híre.
Hiába az Eintracht Frankfurt elleni győzelem a BL-ben, az egyiptomi sztár önzősége komoly feszültséget szül.
Andy Robertson egy gólpasszal vette ki a részét a Liverpool frankfurti 5-1-es győzelméből.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.