A Fradi a Vidi legkisebb gondja a mai rangadó előtt
Tizenhárom játékos hiányzik a fehérváriak keretéből betegség vagy sérülés miatt.
Tizenhárom játékos hiányzik a fehérváriak keretéből betegség vagy sérülés miatt.
A Mezőkövesd a ráadásban egyenlítve 2-2-es döntetlent játszott a vendég Mol Fehérvárral.
A Fehérvár számára amilyen korán kezdődött, olyan gyorsan véget is ért a nemzetközi kupaszereplés időszaka.
Fehérváron 2010 óta immár a 14. alkalommal váltanak vezetőedzőt, és ez azért kicsit soknak tűnik.
A Fehérvár és az Újpest hétfőn 20 órakor csap össze a fináléban.
A Debrecen majdnem úgy járt a jégkorong Magyar Kupa fináléjában, mint a Brassó ellen a bajnoki elődöntőben.
Szabics Imre a bemutatkozó sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a Vidi kerete adott, maximális a bizalom.
Szalai Tamás mandátuma lejárt. A három hetes bajnoki szünet után már Szabics Imre irányítja a Fehérvárt.
Kovács Zoltán nagy erőkkel kereste a Fehérvár új edzőjét. Lehet, hogy a Groupama Arénában megtalálta.
Elsősorban a korábbi válogatott klasszison múlik, ő lesz-e – és még inkább mikor – a Vidi edzője.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A reptér jelenleg fennakadás nélkül üzemel, járatkésés vagy törlés nincs.
Aki keres, az talál – írta közösségi oldalán a budapesti Fidesz frakcióvezetője.
A kormányfő mindenkit a békemenetre invitál.
Budapest felé egy sávon halad a forgalom.
Fontos bejelentést tett az amerikai pénzügyminiszter. Donald Trump magasabb fokozatba kapcsol az amerikai–orosz tárgyalásokban?
Rossz hír a háborúpártiaknak, és jó hír mindazoknak, akik békére vágynak, hogy az amerikaiak egyáltalán nem adták fel a békecsúcs megrendezésére vonatkozó terveiket – jelentette ki Szijjártó Péter.
Az Egyesült Államokban példaként tekintenek a magyar családpolitikára, s a jelenlegi adminisztráció a családpolitikai intézkedések terén hazánknak ezen példáját követi.
A gólpassza után be is talált a magyar válogatott csapatkapitánya, ezzel lett teljes a liverpooli gála.
Kedvcsináló videót tett közzé a frakcióvezető.
Négy vereség után a Bajnokok Ligájában öt gólt vágva javítottak az angolok.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.