Több száz millió forintból újulhat meg a tanyavilág
Továbbra is elérhető az infrastruktúra-fejlesztést célzó pályázat.
Továbbra is elérhető az infrastruktúra-fejlesztést célzó pályázat.
Először vehetett részt előadóként magyar oktató az Európai Űrjogi és Politikai Nyári Egyetemen.
A projekt célja, hogy az egész megyében segítse a megye gazdasági és foglalkoztatási célú fejlesztéseit.
A tavasszal elnyert forrásból öt dunántúli vonal tizenkét állomásának infrastruktúrafejlesztése startolhat el a MÁV vezényletével.
A városvezető kiemelte: „A fő művem a hajdúszoboszlói fürdő irányítása volt, a város vezetése a sors ajándéka”.
Az új funkció használatához az Instagram applikáció frissítése válhat szükségessé.
A cég nemrég mutatta be új termékét, amelyet szélsőségesebb körülményekhez terveztek.
A Magyar falu programmal új időszámítás kezdődött a település életében.
Megkezdődött az aktív kórházi ellátásokat kiváltó járóbeteg-szolgáltatások fejlesztése.
A Magyar falu program fejlesztései és a falusi csok vidékre vonzzák a családokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Viszont máris megtalálták a pótlást.
A katonák fele nem hadrafogható.
A főpolgármester különleges jogszabályokat akar elfogadtatni Rákosrendező ügyében.
Horrorsérüléssel ért véget a magyar válogatott futballista MLS-mérkőzése.
According to the chief analyst of the 21st Century Institute, this was the kind of conversation that helps us understand the reasoning behind key government decisions.
Szakértő figyelmeztet egy látszólag ártalmatlan törvénytervezet veszélyeire.
A helyszínen meghalt az áldozat.
According to the chief analyst of the 21st Century Institute, this was the kind of conversation that helps us understand the reasoning behind key government decisions.
Szakértő figyelmeztet egy látszólag ártalmatlan törvénytervezet veszélyeire.
A helyszínen meghalt az áldozat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.