A költségvetés idén is biztosította a forrásokat a Magyar Honvédség modernizációjának folytatásához, és Magyarország katonai kiadásai a vállaltnál egy évvel korábban, már 2023-ban elérték a GDP két százalékát. A kormány felelős honvédelmi politikájával Magyarország azon NATO-országok csoportjához tartozik, amelyek teljesítik a szövetségnek tett vállalásukat, és elegendő pénzt fordítanak védelemre.
A Honvédelmi Minisztérium 2023-ban – a NATO előírásainak megfelelően – a védelmi kiadások több mint húsz százalékát fejlesztésekre fordította.
A Magyar Nemzet most sorra veszi, hogy az elmúlt években megkötött szerződések alapján milyen új fegyverrendszerek álltak idén szolgálatba, illetve milyen új megrendelések születtek a Magyar Honvédségnél.
Új rakéták védik a légteret
A haderőfejlesztés szempontjából az idei év egyik legfontosabb eseménye a közepes hatótávolságú, nagy magasságú légvédelmet szolgáló NASAMS rendszer első két ütegének megérkézése volt. A győri légvédelmi rakétaezred eddig csak a kis hatótávolságú, amúgy korszerű francia Mistral rakétarendszerrel és az obsitos korba lépett, a 2000-es években modernizált KUB közepes légvédelmi rakétákkal rendelkezett. Az októberben bemutatott, 12 másik országban is alkalmazott rendszer legnagyobb erőssége, hogy irányítóállomások kapcsolatára épülő hálózati kialakítást tesz lehetővé, az egyes elemek egyedül is harckészek, valamint nagy távolságban széttelepíthetők, ami jelentősen növeli az oltalmazott légtér nagyságát, valamint a rendszer túlélőképességét.

A NASAMS-rendszer a NATO-államokban rendkívül elterjedt, kiváló amerikai gyártmányú AMRAAM rakétákkal működik, melyeket a magyar légierőnél rendszerben álló Gripen harci repülőgépek is használnak.
Magyarország az első NATO-ország, mely a NASAMS megnövelt hatótávolságú, úgynevezett AMRAAM–ER rakétáit is alkalmazza. Az elérhető adatok szerint a vadászgépekre is telepített AMRAAM rakéták földről indítva harminc kilométeres hatótávolságúak, és maximum 21 kilométer magasan lévő célokra lehet vele tüzelni, a megnövelt képességű AMRAAM–ER rakétákat már akár ötven kilométerre lévő, akár 37 és fél kilométer magasan repülő eszközökre is lehet indítani. A rendszerhez tartozó radar 120 kilométerre lát el, de más, még nagyobb hatótávolságú felderítő eszközök – ez Magyarország esetében a beszerzés alatt álló izraeli ELM 2084-es multifunkciós radarokat jelenti – jeleit is fel tudják dolgozni. A beszerzésben a magyar és a norvég kabinet mellett az amerikai kormány is részt vett a Raytheon céggel együttműködve.