Kétmilliárd forintból fejlesztik a hazai szállodákat + videó
A kormány több eszközzel is segíti a turisztikai vállalkozásokat az újraindulásban – mondta Varga Mihály.
A kormány több eszközzel is segíti a turisztikai vállalkozásokat az újraindulásban – mondta Varga Mihály.

Fejleszteni kell, mert aki megáll, az lemarad, piacot veszít – jelentette ki az agrárminiszter.
A fejlesztési koncepció célja, hogy a város Magyarország keleti régiójának központja legyen.
Minden eddiginél jobban igyekszik kiaknázni a kormány a tudományos kutatásokban rejlő lehetőségeket.

A tudósok legígéretesebb, innovatív ötleteire a jövőben még több pályázati pénz jut.

Utak, hidak, járdák és intézmények fejlesztésére lehet pályázni július 10-ig.
Idén is meghirdetik a Kerékpárosbarát település és a Kerékpárosbarát munkahely pályázatokat.
A jelentős léptékű fejlesztés XXI. századi színvonalra emeli a dél-alföldi térség betegeinek ellátását.

A projekt hosszú távú ingatlanfejlesztést jelent, ami hozzájárul majd a helyi turizmus fellendítéséhez.
Tovább szépül a vidéki Magyarország: már mintegy 750 panzió felújítását támogatták eddig.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

A szombati rendezvényről tett közzé újabb kisfilmet a kormányfő.

A szigetország határozottan elutasítja az Egyesült Államok területi igényeit.

Az országgyűlés elnöke kiemelte: a világpolitikában a korábbi szabályok értelmezése radikálisan megváltozott, ezért mindazoknak, akik talpon akarnak maradni, szükséges és hasznos a változás felismerése és megértése.

A gép kiemelt célpontnak számított.

Az a valószínűbb, hogy a magyar válogatott a spanyolokkal játszik majd ki-ki mérkőzést a legjobb négy közé jutásért.

A Magyar Állami Operaházban hétfő este megrendezett gálán kiderült, hogy a 68. alkalommal kiírt Év sportolója-szavazáson kik lettek a díjazottak.

A Megadeth útjára lépett a világhírű finn zenekar.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.