Befellegzett Fekete Péter karakterének
A liberális kormányfő a továbbiakban nem áll ki a holland Mikulás segédjének figurája mellett.
A liberális kormányfő a továbbiakban nem áll ki a holland Mikulás segédjének figurája mellett.

A programról Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár vasárnap este számolt be
Élő népművészet címmel pénteken megnyílt Mezőkövesden a XVII. Országos Népművészeti Kiállítás észak-magyarországi és felvidéki regionális tárlata.
Hat plusz egy bemutatót tart a 2020/2012-es évadában a tervek szerint a fővárosi teátrum.
Fekete Péter: Gyurcsány Ferenc vagdalkozása csak még inkább felértékeli a volt főpolgármester munkáját.

A kitüntetettek teljesítménye ugyanúgy gazdagítja az életünket, mint a történelmi hőstettek – hangsúlyozta Áder János.

Magyar művek és a nemzeti összetartozás szelleme a Békéscsabai Jókai Színházban.

Eddig háromezer művész kapott gázsielőleget – mondta Fekete Péter.
A szabadtéri játszóhelyek közül az országban elsőként nyitott múlt hét végén a Szarvasi Vízi Színház.

A holland Mikulás koromfekete segédjét a fekete bőrű emberek negatív sztereotípiájának tartják.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Lázár János a választás tétjéről beszélt a Lázárinfón.

Aki a külhoni magyarokat támadja, a magyar nemzet egységét támadja – hangsúlyozta Nacsa Lőrinc.

Garázdaság bűntettének gyanúja merült fel.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság legfrissebb jelentése szerint az IVF-kezeléseknek hála 1580-nal több baba jött világra, mint 2018-ban.

Az ukrán elnök még több pénzt akar.

Azt mondja, pszichológiai problémái vannak, de a pszichológus szerint nincsenek.

Meg akarják előzni a negatív hatásokat.

A reform szimbolikus és gyakorlati változásokat jelent az angol élvonalban.

A francia válogatott szövetségi kapitánya szerint ez a támadója esetében teljesen természetes.

A számos érdekes és ritkán hallható mozarti motívumot tartogató vígopera az Eiffel Műhelyházában látható.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.