Olyan szivárványt fotóztak idehaza, hogy még annak is könnybe lábad a szeme a gyönyörtől, akit nem érdekel
Ferihegyen.
Ferihegyen.

Délelőtt tizenegy körül landolt az utasszállító.

Hidraulikafolyadék ömlött ki a repülőgépből.

Kár, hogy hamisak voltak.

A vihar miatt mintegy hatórás késés után indult el a légitársaság Ciprusra tartó hétfő délutáni járata, ugyanakkor több utast is a Liszt Ferenc repülőtéren hagytak.

Négy, fekete fóliába tekert dobozból áradt a bűz.

A gép a 2-es futópálya egyik gurulóútján megállt, jelenleg mozgásképtelen, az esemény során személyi sérülés nem történt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

Miért a Fidesz a biztos választás? Orbán Viktor felelt a kérdésre.

Menczer Tamás szerint a Tisza elnöke jogi lépésekkel menekül a politikai kérdések elől.

Pénteken este és éjszaka többfelé veszélyes útviszonyokra kell számítani.

Napi összefoglaló.

A cseh gazdaság teljes rendbetételével kezdi meg a munkát a kabinet.

A kormány a magyar emberek pénzéből Magyarországot fejleszti, és nem pedig Ukrajnát.

A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában.

Úgy tudni, a Ferencváros megegyezett a fiatal középpályás klubváltásáról.

A lengyelek főként a második félidőben kifejezetten durván játszottak.

A lengyelek csak az első percekben vezettek, aztán jöttek a magyarok és minden nyitott kérdésre pontot tettek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.