
- Magyar Nemzet
- fesztivál
fesztivál

Ma kezdődik a XIII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál
Ma kezdődik a XIII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, a világ legrangosabb cirkuszfesztiváljai között számon tartott eseményre idén négy kontinensről érkeznek artistaművészek.
Szerdán kezdődik a XIII. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál
Már lehet nevezni a gyulai Kézműves Sörfesztivál sörversenyére
A Rotterdami Filmfesztiválon mutatkozik be az Üres lovak
A Rotterdami Filmfesztiválon mutatkozik be az Üres lovak; a 2019 tavaszán elkészült, Lichter Péter rendezésében készült filmalkotás nyugat-európai premierje január végén lesz – közölték az alkotók az MTI-vel.
Tizenegy Oscar-nevezett a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm fesztivál műsorán
Tízéves környezetvédő és jövőkutató is szerepel a Brain Bar előadói között
Jövőre már hatodik alkalommal rendezik meg a Brain Bar fesztivált Budapesten, a kétnapos esemény a jövőt érintő legfontosabb kérdésekre keres válaszokat világhírű vendégek részvételével.
Vegyes virágméz nyerte el Az év kiváló magyar méze 2019 díjat
A 12. Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztiválon szombaton hirdették ki a fajtamézek versenyének eredményét és az idei év legjobb magyar mézét.
Ismét a Sziget lett az angolok kedvenc külföldi fesztiválja
Idén is a Szigetet választották a legjobb külföldi fesztiválnak a UK Festival Awards díjátadóján, ahol egy kategóriában a kontinens Anglián kívüli fesztiváljait is díjazzák – közölte a Sziget sajtóirodája az MTI-vel.
Tél eleji lakomák az ünnepvárás jegyében
Az elkövetkező hétvégén több helyütt gasztronómiai fesztiválokkal köszöntik a tél kiemelt időszakát. Ezúttal sem maradhatnak a finom ételek az üstben, ahogy a borok, pálinkák sem pihennek a pincék mélyén.

Fontos híreink
Győzelemre készülnek a magyar kézilabdázók, de az olaszokkal jó lesz vigyázni

Hasznos idióta, vagy külföldi szuperkém: ki volt Károlyi Mihály?

Szalah nemezise vagy Budapest hőse örülhet?

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

A magyar konyha legerősebb szuperélelmiszere
Hagyomány, konyha és tudás egy gerezdben.

Lendületet kapott a Fidesz, Magyar Péter felsült
A miniszterelnök magabiztos fellépése és tudása mellett Magyar Péter korábbi sikertelenségei különösen látványossá váltak.

Letagadják, de folyton elszólják magukat: lelepleződtek a Tisza titkos tervei + videó
Adóemelések, nyugdíjcsökkentés, a rezsicsökkentés felszámolása és a családtámogatások visszavágása is szerepelhet a tervek között.

Nem tetszenek a különadók Magyar Péter új globalista emberének
A Tisza Párt kivezetné a bankok és az energiaszektor különadóját, helyette a magyar embereken csattanna az ostor.
Külföldi híreink

Mercosur–EU-megállapodás: az európai gazdák fizethetik meg a brüsszeli alku árát
Miközben az agrárium veszít, az európai ipar nyer.

Koránnal űzte az ördögöt sérült gyerekekből a tanárnő
Azt is mondta nekik, hogy megöli őket.

Kampányra készül az FPÖ, Svédországban tombol a migránserőszak
A nap legfontosabb külpolitikai hírei!
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Erre senki sem számított, Kéri László ütötte be az utolsó szöget Magyar Péter közéleti koporsójába

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

Könnyű lesz az újévi diéta: több népszerű csokoládé csomagolása is durván összement
Rendkívül népszerű termékeket érint a zsugorinfláció.

Negyedszázada ment el színészóriásunk, aki visszautasította, hogy Horn Gyulától vegyen át kitüntetést
Törőcsik Mari szerint volt benne valami ősi, valami tiszta tekintély, ami nem a hatalomból, hanem a jelleméből fakadt.

Párkányi Raab Péter: A hitemet nem tudom szóban kifejezni, de elmondom a szobraimmal
A Kossuth-díjas szobrászművésszel alkotásról, mesterről, hitről is beszélgettünk interjúsorozatunkban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
