Diplomát adott a Fidelitas a momentumosnak, aki többször is közgazdásznak mondta magát
Hajnal Miklós lenézi azokat, akik nem diplomások, miközben neki sincs egyetemi végzettsége.
Hajnal Miklós lenézi azokat, akik nem diplomások, miközben neki sincs egyetemi végzettsége.

A Fidelitas az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének évfordulója kapcsán emlékeztetett a 15 évvel ezelőtt történtekre.

A magyar nemzetet lábbal tipró baloldali politika napjai leáldoztak és nem fogjuk hagyni, hogy még egyszer visszatérjenek – hangsúlyozta a Fidelitas.

A Fidesz ifjúsági szervezete legújabb akcióján készült videójában hívja fel a figyelmet a baloldali politikusok kétszínűségére.

Hidas Dóra a harmadik személy a Fidesz ifjúsági szervezetéből, akit alelnökké választottak a néppárti diákszervezetben.

Illés Boglárka rámutatott: egyetlen olyan kormányzati intézkedést sem talált jónak a Momentum, amely a fiatalok érdekeit szolgálja.

A méhészek és a méhek nem elvadult tájon, ős, buja földön, dudva, muhar között gázolnak, hanem a magyar mező- és erdőgazdasági kultúrtáj részei.

Úgy döntött a Fidelitas, lekaszálja a méhlegelőnek nevezett budapesti gazrengeteget. „Gaztól mentes fővárost érdemelnek a budapestiek!” – írták.

Gazdzsungel a városi dzsungelben, avagy éljenek a kártevők.

A Fidelitas fűkaszával esett neki a fővárosi méhlegelőknek, szerintük a főváros nem végzi el a feladatait.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Száraz és hideg időre kell számítani.

A kormánypártok megkezdték a győzelmi terv végrehajtását.

Abszurd, hogy tudományos teljesítmény nélküli személyek kritizálnak világszinten elismert tudósokat – mondta Hankó Balázs miniszter a lapunknak adott interjúban.

A rendőr elleni támadás miatt a nő ellen garázdaság gyanújával indult eljárás.

Az Egyesült Államok elnöke és az ukrán elnök várhatóan vasárnap találkozik Floridában.

Egy férfi három különböző metróállomáson támadt áldozataira.

A választáson 57 párt indul, de ezek többsége a hadsereghez kötődik vagy attól függ.

Fejezetek a mezszponzorok és a külföldi futballklubok kapcsolatából.

A baloldali gazdaságpolitika egy az egyben ugyanaz, mint Bokros alatt, Kádár alatt, Kun Béla alatt és Magyar Péter álmaiban.

Alaptalan optimizmus, hogy végül Ukrajna lesz a háború igazi győztese.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.