Sunyi és aljas módon indulhatott meg a politikai tisztogatás
A pécsi önkormányzati fenntartású kulturális és szociális intézményeknél a dolgozók elbocsátásoktól tartanak.
A pécsi önkormányzati fenntartású kulturális és szociális intézményeknél a dolgozók elbocsátásoktól tartanak.
Romániában hamarosan választás lesz, s ahogy azt ilyenkor megszokhattuk, előkerül a „magyarkártya”.
A Fidelitas továbbra is kiáll az érettségik megtartása és az érettségizők mellett.
A Gyurcsány-párt és a szakszervezeti csatlósai azt követelik, hogy maradjon el az érettségi.
Karácsony hiába ígért meg mindent a budapestieknek, most kiderült, nem gondolta komolyan a saját szavait – vélekedett Borbély Ádám.
Egyértelműen a Fidesz-KDNP a legnépszerűbb a fiatalok körében – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Illés Boglárka, aki tavaly december óta a Fidelitas elnöke.
Illés Boglárka felszólította Cseh Katalint és a Momentumot, kérjenek bocsánatot a Kárpátalján élő magyar emberektől, és tartózkodjanak a magyarságot sértő kijelentésektől.
A helyi Fidelitas elnöke felszólította Szabó Balázst, hogy mondjon le mandátumáról és távozzon a közéletből még azelőtt, hogy a bíróság tiltaná el a közügyektől.
A Fidelitas továbbra is elfogadhatatlannak tartja, hogy egy ilyen gyűlölködő, keresztényellenes kijelentés következmények nélkül maradjon.
Sem a Magyar Helsinki Bizottság, sem a Társaság a Szabadságjogokért nem lép fel Niedermüller Péter botrányos szavai ellen. A CÖF-CÖKA viszont feljelentést tett közösség elleni uszítás elkövetése alapos gyanújával.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna Ma este című műsorában beszélt erről.
2009 óta először tér haza éremmel a magyar küldöttség egy ökölvívó-világbajnokságról.
Politikusok kivégzésére buzdítottak Hódmezővásárhelyen.
A magyar teniszező nagy terveket szövöget a következő hetekre.
Dárdai Bencéék hiába vezettek a 91. és a 99. percben is a Köln ellen.
Megvannak a CineFest idei nyertesei.
Szerszámnyéllel sújtott le a fejére.
Dárdai Bencéék hiába vezettek a 91. és a 99. percben is a Köln ellen.
Megvannak a CineFest idei nyertesei.
Szerszámnyéllel sújtott le a fejére.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.