Pénzügyi kisokos
Az elmúlt héten Békesi László vizionált az Orbán-kormány várható összeomlásáról.
Az elmúlt héten Békesi László vizionált az Orbán-kormány várható összeomlásáról.
Kötcsén abszolút bizalmi körben tudja a kormányfő a számára releváns véleményeket meghallgatni.
A Fidesz szerint a baloldal nyíltan beismerte, hogy a magyar családokkal fizettetné meg a háború és az elhibázott szankciók árát.
A kormánypártok az őszi politikai szezon kezdete előtt a kötcsei pikniken és a kihelyezett frakcióülésen fognak tanácskozni.
A fideszes Csikósné Mányi Júlia a szavazatok több mint ötven százalékával győzött.
A cég 2019-ben még nyereséges volt, azóta csaknem 2,4 milliárdos veszteséget halmozott fel.
Az ülésen az ország legégetőbb problémáit fogják megvitatni.
Kocsis Máté: „Feri szerint nem szabad vitázni az ellenfelekkel. Persze. Jobb kilövetni a szemüket”.
Rimánkodva kérem, nézzenek a táblára, mert ott az áll: Fidesz–baloldal 4-0.
Deutsch Tamás szerint az unióból való kilépés kérdése mértékadó fideszes képviselő szájából nem hangzott el.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Egy ház biztonsági kamerája rögzítette a hatalmas robbanást a békés kertvárosban.
Az intézkedések a sajtószabadság kérdését is felszínre hozták.
Oroszország Ukrajna elleni legutóbbi támadási hullámára további nyugati szankciókkal kell válaszolni – mondta Johann Wadephul német külügyminiszter az ARD közszolgálati műsorszolgáltatónak vasárnap adott interjújában.
Szinte egész Ukrajnát orosz védelmi pufferzónaként jelölte meg.
Kísérleti laboratórium lett Erzsébetváros Radics Béla képviselő szerint.
A BLM-tiltakozások Amerika-szerte erőszakba torkolltak, több halálos áldozattal, számos sérülttel és komoly anyagi károkkal jártak.
A Liverpool kapusa pontosan tudta, hogy mit csinál.
Kísérleti laboratórium lett Erzsébetváros Radics Béla képviselő szerint.
A BLM-tiltakozások Amerika-szerte erőszakba torkolltak, több halálos áldozattal, számos sérülttel és komoly anyagi károkkal jártak.
A Liverpool kapusa pontosan tudta, hogy mit csinál.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.