Elmeorvos vizsgálja a Covid-osztályon vérengző férfit
Az orvosszakértői véleményen múlik, hogy emberölésért is kell majd felelnie a külföldi szakácsnak.
Az orvosszakértői véleményen múlik, hogy emberölésért is kell majd felelnie a külföldi szakácsnak.
A szakértők semmilyen enyhítő körülményt nem találtak a két évvel ezelőtti emberölés nyomozása során.
Tizennyolcmilliárd forint uniós támogatást veszélyeztetett a Gyurcsányékhoz kapcsolható EMIR-projekt, melynek tárgyalásában Dobrev Klára is részt vett.
Elég havonta egyszer telefonálnia a rendőrségre az Ukrajnában lévő gyanúsított hajóskapitánynak.
A gyanúsítottak mindent beismertek, így a bíróság szerint nem kell tartani a szökésüktől, bűnismétléstől.
Az ügyészség súlyosbításért fellebbezett, tényleges életfogytig tartó büntetés kiszabását kérve.
Negyedszer tárgyalják, ezúttal perújításban, a huszonöt éve kivégzett Prisztás József gyilkosának ügyét.
A volt MSZP-s Donáth Lászlót aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés bűntettével és folytatólagosan elkövetett szeméremsértés vétségével vádolják.
Olyan álhírek közzététele a vád tárgya, amelyek alkalmasak lehettek arra, hogy egy társadalmi csoportban nyugtalanságot keltsenek.
Molotov-koktéllal csinál rendet a szupermarketben, ígérte telefonon P. S. a pandémia miatti korlátozó intézkedések be nem tartása miatt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Liverpool játékosainak a többsége a magyar középpályásra szavazott a kérdésben.
Épül a tiszás szeretetország.
Ukrajna területén hatalmas pusztítást okozott a támadás.
A rendező Japán jól járt egy kizárással, a románok bosszankodhatnak.
A tagállamok az uniós költségvetési tárgyalásokra készülnek.
Magyar Péter Győr-Moson-Sopron vármegyében köszöntötte a pápaiakat.
A miniszterelnök a repülőn kormány-előterjesztéseket olvas és előadást ír, szombatra pedig újabb más munka és találkozó vár rá.
A tagállamok az uniós költségvetési tárgyalásokra készülnek.
Magyar Péter Győr-Moson-Sopron vármegyében köszöntötte a pápaiakat.
A miniszterelnök a repülőn kormány-előterjesztéseket olvas és előadást ír, szombatra pedig újabb más munka és találkozó vár rá.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.