Várni kell az közönségkedvenc fülhallgató új szériájára
A hírek szerint a következő stílus már új dizájnt kap majd, és szakítani fog a száras formával.
A hírek szerint a következő stílus már új dizájnt kap majd, és szakítani fog a száras formával.
Az Apple bejelentette, hogy júniustól elérhetővé teszi a CD-minőségű zenestreamelést ráadásul nem kér felárat az extráért. Több ezer zeneszám térbeli hangzással is hallgatható lesz.
A Huawei a minőség mellett az árszint tekintetében is felzárkózott már a piacvezető riválisai mellé.
A feltalálója szerint kímélő és alapos tisztítást tesz lehetővé.
Az aktív zajszűrővel felszerelt FreeBuds 4i-vel akár 10 órán keresztül is lehet zenét hallgatni.
Csak némileg marad el a kifejezetten erre a célra szánt eszközöktől.
Mindkét kategória eladásai megugrottak, a piacot pedig magasan egyetlen cég tartja uralma alatt.
A fülhallgatót ritkán jut eszünkbe tisztítani, pedig a piszok ronthatja a minőségét.
Egyre gyakoribbak a lenyelésükből származó esetek a sürgősségin.
Android mellett iOS és Windows készülékekkel is kompatibilis.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hosszú Facebook-bejegyzést írt a főpolgármester, amelynek végére érve az olvasók megtudhatták: a kigyulladt BKV-buszok miatt is a kormány a hibás.
A mobiltelefonjairól ismert kínai márka négykerekűi már hihetetlenül népszerűek Kínában, ezért itt az ideje külföldön is szerencsét próbálni velük.
Hatalmas a felháborodás és az elkeseredettség.
A magyarok szinte tökéletes napot zártak, az égi áldás nem kímélte a résztvevőket.
Az ukrán elnök a találkozó előtt a biztonsági garanciák elfogadását követeli.
Az esernyő sem segíthet.
Mától már nyilvánosak a legnagyobb keretösszegű földhőpályázat részletei is.
Nyilván egy milánói katolikus iskola fehér tanulója a tettes, vagy egy izlandi bálnavadász. Erre tessék!
Az ukrán elnök a találkozó előtt a biztonsági garanciák elfogadását követeli.
Az esernyő sem segíthet.
Mától már nyilvánosak a legnagyobb keretösszegű földhőpályázat részletei is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.