
- Magyar Nemzet
- genetika
genetika

Julianus barát baskírjai
A Scientific Reports-ban megjelent friss tudományos közlemény szerint a mai magyarok és legközelebbi nyelvrokonaink, a hantik és a manysik között kimutatható genetikai kapcsolat van.

Elhunyt Henry Lynch
Az amerikai orvost, aki bebizonyította, hogy a daganatos betegségek genetikai eredetűek is lehetnek, 91 éves korában érte a halál.
Julianus barát keleti magyarjainak genetikai nyomára bukkanhattak a kutatók
Julianus barát keleti magyarjainak genetikai nyomára bukkanhatott a legközelebbi nyelvrokonainkkal közös genetikai örökséget vizsgáló nemzetközi kutatócsoport, melyben magyar tudósok is részt vettek – olvasható a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) MTI-nek e
Az első szintetikus genomú baktérium létrehozásához magyar fejlesztésű baktériumot használtak
Magyar fejlesztésű baktériumot használtak camebridge-i kutatók, amikor egy baktérium teljes örökítőanyagát szintetikusra cserélték és az egész élővilágban egységes genetikai kódon is változtattak – tájékoztatta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) szerdán a
Rákkutató: A genetika csak 5-10 százalékban felelős a daganatok megjelenéséért
Kutatások szerint a genetika csak 5-10 százalékban felelős a rák kialakulásáért – mondta Gundy Sarolta kutató az M1 aktuális csatornán kedden.
Nagyszabású kutatás bizonyítja, hogy még a mérsékelt alkoholfogyasztás sem egészséges
Minél több alkoholt fogyaszt az ember, annál inkább emelkedik vérnyomása és a stroke kockázata, és nem igaz az a korábbi elmélet, hogy a napi egy-két pohár szeszes ital véd a szélütés ellen – közölték brit és kínai kutatók nagyszabású genetikai kutatásuk
Génszerkesztéssel az anyaméhben gyógyítható lenne egy ritka agyi rendellenesség
Génszerkesztéssel már a születés előtt ki lehetne javítani egy ritka génmutációt, amely az Angelman-szindrómát okozza – számolt be egy amerikai kutatásról a The Guardian című brit napilap online kiadása.
Először kezeltek génterápiával makuladegenerációt
Először kezelték génterápiával a leggyakrabban látásromlást és vakságot okozó szembetegséget, az időskori makuladegenerációt – számolt be róla a BBC News.
Fontos híreink
Kiderült, hogy a Belügyminisztériumban kinek jár új céges autó + videó

Paprikaspray-vel támadtak a rablók, többen megsérültek + videó

Hit, remény, hagyomány: ünnepi üzenetet hozott advent második vasárnapja

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Orbán Viktor: A következő napok döntik el, kiterjed-e a háború Európára
Miközben Amerika és Oroszország a békéről egyezkedik, az erőtlen Európa csupán beszél, és saját jövőjének alakításából is kimarad.

Adventi élményprogram a rászoruló gyermekek számára
A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet élményt varázsolt több tucat gyermeknek.

Tél helyett őszi szürkeség: jövő héten is marad a szokatlanul enyhe, ködös idő
A havazás még várat magára.

Menczer Tamás: Magyarország előtt két út áll + videó
A háborúellenes gyűlés előtt is szóba került a baloldali megszorítócsomag.
Külföldi híreink

Peszkov elmondta, mi lehet a béke akadálya
A Kreml szerint az amerikai nemzetbiztonsági stratégia módosításai sokban megegyeznek Moszkva elképzeléseivel.

Szijjártó Péter: Magyarország és Szlovákia a brüsszeli REPowerEU-rendelet megsemmisítését fogja kezdeményezni
A külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán tett bejelentést.

„Egyesek mesésen gazdagodnak az ukrajnai háborún” + videó
Tucker Carlson Rupert Lowe brit parlamenti képviselővel beszélgetett az orosz–ukrán háború valódi haszonélvezőiről.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

A Fradi totálisan kiütötte az NB I néhai csodacsapatát
Már a bajnokságban is egyre jobb formába lendül a Ferencváros, amely ezen a héten másodszor is nyert a Kisvárda ellen.

When There Is Peace, Everything Else Is Possible
There is enormous pressure bearing down on our country.

Kiborultak és egymásnak estek a bajnokcsapat szurkolói
Rövid időn belül két nagyon súlyos vereséget szenvedett az együttes, ezt már a drukkerek sem hagyták szó nélkül.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

