Mintázott populációtörténet

Kelet-Közép-Európa népvándorlás kori és kora középkori népességtörténetének mélyebb megismerése érdekében genetikai, antropológiai, történeti és régészeti elemzésre vállalkoznak osztrák, szlovák, szerb, szlovén, cseh, német, amerikai és magyar kutatók. Az Európai Kutatási Tanács a legrangosabb kutatási pályázat keretében tízmillió euróval támogatja a hatéves nemzetközi programot.

A történeti genetikai (paleogenetikai) kutatásokkal – amelyek azonos elven működnek, mint a modern orvostudományban vagy a kriminalisztikában is széles körben alkalmazott DNS-vizsgálatok – elemezhetők a népvándorlások, és olyan kérdések is megválaszolhatók, amelyek eddig részben vagy egészben a történelem, illetve a régészet hatókörén kívül estek.

– Vizsgálhatóvá teszik a rokonsági kapcsolatokat egy közösségen belül, így választ adhatnak például arra, hogyan képzelhető el egy család a kora középkorban. A jelenkori tapasztalatunkhoz hasonló kis családról (apa, anya, gyerekek) beszélhetünk-e, vagy a szélesebb körű rokonság és kettőnél több generáció élt-e együtt? Vérségi alapon szerveződött-e meg egy közösség, vagy egy családhoz nemcsak vérségi, de szociális, illetve gazdasági (a háztartásban élő szolgák stb.) alapon is lehetett kötődni? – tájékoztatott Vida Tivadar régész, a program magyar témavezetője és Koncz István régész, a projekt munkatársa.

Az ELTE Régészettudományi Intézetének szakembere szerint az írott forrásokból tudjuk, hogy a 4. és 9. század között számtalan híres (például a hunok) vagy kevésbé jól ismert nép (gótok, szarmaták, alánok stb.) fordult meg a Kárpát-medence területén, nem véletlenül nevezzük ezt az időszakot a népvándorlás korának. Nem tudjuk viszont, hogy ezek az újonnan érkező népek tényleg nagy tömegeket takarnak vagy csak egy szűk fegyveres csoportot, akik rátelepednek a már itt élő lakosságra. A hunok és avarok esetében például vizsgálni lehet, hogy abban az időben, amikor a történeti és régészeti források alapján felbukkanásukkal kell számolni, érkeztek-e belső-ázsiai genetikai örökséget hordozó csoportok a régióba.

– A kelet-közép-európai térség mintáinak segítségével a régió populációtörténetét ismerhetjük meg. Milyen biológiai hátterű csoportok érkeztek, hogyan keveredtek a már itt élő lakossággal, egyáltalán milyen volt a számarányuk a különböző csoportoknak, igazolható-e lakosságcsere – mondta el Vida Tivadar, aki szerint a nemzetközi kutatási program új dimenziót nyit az ősi DNS genetikai elemzésében és az eredmények történelmi értelmezésében.

Sziklacsont kimetszése koponyából. Ez a csont a legalkalmasabb archaikus DNS vizsgálatára
Fotó: BTK/Régészeti Intézet

Ez annak köszönhető, hogy az utóbbi években látványos előrelépés történt az ősi DNS tanulmányozása terén, ami lehetővé teszi a közösségek és csoportok közti kapcsolatok és különbségek feltárását. Különösen érdekes ez a kora középkorban (i. sz. 4–9. század), amikor a felbomló Nyugatrómai Birodalom területeire beköltöző különböző barbár csoportok (gótok, vandálok, longobardok, gepidák, frankok stb.) megalapítják saját önálló királyságaikat, ami egyszerre jelenti a régi politikai és kulturális formációk felbomlását és átalakulását, valamint újak létrejöttét. A megcélzott korszakból már rendelkezésünkre állnak írott források, amelyek a régészet és a genetika által felvetett kérdések (közösségek szerveződése, társadalmi hierarchia stb.) mindegyikére reflektálnak.

Míg korábban csupán néhány száz minta vizsgálatára volt mód, a projekt keretében hatezer temetkezés és belőlük származó emberi minta (magyarországi, németországi, ausztriai, csehországi, szlovákiai, romániai, szerbiai, horvátországi és szlovéniai lelőhelyekről) paleogenetikai vizsgálatára nyílik lehetőség. A mintegy kétezer magyarországi minta elemzését a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézete archaeogenetikai laboratóriuma végzi Szécsényi-Nagy Anna genetikus és Mende Balázs Gusztáv antropológus vezetésével. Az ELTE régészeti kutatócsoportjában Koncz István és Rácz Zsófia kap vezető szerepet. Több ezer minta izotópvizsgálatára is sor kerül: a stroncium a mobilitást, a nitrogén és szén izotópja pedig a táplálkozást és az életmódot segít meghatározni. Ezek a molekuláris biológiai és geokémiai eredmények segítenek jobban megérteni a régészeti módszerekkel meghatározott társadalmi (család, faluközösség) és kulturális csoportokat.

Ez az első nagy genetikai projekt, amelyben az összes érintett tudományág – a genetika, a régészet, a történelem és a fizikai antropológia – intenzíven működik együtt. Vida Tivadar szerint hat év múlva többet tudunk majd a történeti forrásokban említett népekről. Honnan származtak? Mennyire keveredtek össze? Megfelelnek-e a genetikai különbségek a kulturális különbségeknek? Hogy éltek a helyi közösségek, az emberek? Többet tudunk majd a római kori népesség részleges pannóniai helyben maradásáról és együttéléséről a betelepülő barbárokkal. Külön hangsúlyt kap a keleti eredetű csoportok (hunok, avarok) belső-ázsiai genetikai típusainak azonosítása, és a keleti népesség sorsának meghatározása. Emellett a kutatások nyomán egyedi, személyes történetek tárhatók fel a késő antik világ sorsfordító átalakulása és a kora középkori Európa születése időszakában.