Államtitkár: A családvédelmi intézkedéseknek komplex hatásuk lesz
A nyugdíjaskorúak közül is több tízezer ember tovább foglalkoztatható. A kormány azzal számol, hogy összességében mintegy háromszázezer ember tekinthető munkaerő-tartaléknak.
A nyugdíjaskorúak közül is több tízezer ember tovább foglalkoztatható. A kormány azzal számol, hogy összességében mintegy háromszázezer ember tekinthető munkaerő-tartaléknak.

„Amerikai partnereink kiemelkedőnek ítélték a magyar gazdaság teljesítményét, sőt, volt, aki felvetette, hogy a magyar tapasztalatokat érdemes megosztani más országokkal is” – hangsúlyozta az államtitkár.
A minden államkötvénynél magasabb hozamot biztosító állampapír kamatjövedelme adómentes lesz – közölte a Pénzügyminisztérium államtitkára.
A kormányzat bevételeit a béremelkedéssel támogatott fogyasztás tovább generálja, és a vállalati beruházások is hozzájárulnak a GDP-bővüléséhez – mondta az államtitkár.
Gion Gábor megkerülhetetlennek nevezte a digitalizációt a szektorban, hozzátéve, a pénzügyi tárca az elektronikus ügyintézés előtt álló akadályok lebontásában partner lesz.
A biztosítói és pénztári piacon is szükség van a garanciarendszer kiépítésére – emelte ki Gion Gábor, a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára.
Itthon még nem látszik, hogy iparági szinten a jelzálog-hitelezésbe „belenyúlnak” azok a nagy, globális, magántőke alapú befektetési alapok, amelyek máshol már megjelentek a nagy hitelezési piacon.
Ha a gazdaság továbbra is jól teljesít, csökken az államadósság, és ez a későbbi hitelminősítésekben is meg fog látszani – vélekedett Gion Gábor.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A frakcióvezető szerint a „konvergenciaprogramnak” nevezett dokumentum a baloldal régi adóemelési terveit tükrözi, függetlenül attól, hogy Magyar Péter mit tagad. Kocsis hangsúlyozta: a Tisza Párt gazdasági munkacsoportja maga írta alá a programot.

A párt személyes adatokkal élhetett vissza.

A honvédelmi miniszter Siófokon arra kérte az embereket, hogy írják alá a petíciót Brüsszel háborúpárti kezdeményezése” ellen. Úgy fogalmazott: a nyomásgyakorlás ellenére csak közösségi támogatással lehet megvédeni a magyar érdekeket.

A Tisza Párt kiszivárgott adócsomagjáról Bütyök, azaz Magyar Péter azt bírta mondani, hogy ami az Indexen megjelent, nem más, mint egy „hamis másolat”.

Moszkva válaszlépéseket készít elő arra az esetre, ha az Európai Unió lefoglalná Oroszország kintlévőségeit — jelentette ki Marija Zaharova.

Egyre népszerűtlenebbek a kormánypártok a németeknél.

Andrej Babis, az ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) kormányalakítási tárgyalásokkal megbízott elnöke csütörtök este bejelentette, hogy megválik az Agrofert holdingtól, amelynek eddig egyedüli tulajdonosa volt.

Robbie Keane elégedett volt csapata hozzállásával.

A kormánybiztos arra figyelmeztetett, hogy a kábítószeripar határok nélkül támad, ezért Magyarország minden eszközzel védi határait és a fiatalokat. A hatóságok több mint 50 tonna drogot és alapanyagot foglaltak le nemzetközi együttműködésben, miközben a rendőrség három hónap alatt több mint 4500 iskolai prevenciós programot tartott.

Zanzák és a fejvadász kultúrák öröksége.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.