Gion Gábor: A magyar gazdaság sikeres, ezt el kell mondani mindenütt

A magyar gazdaság sikeres, és ezt el is kell mondani mindenütt – mondta Gion Gábor, a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkárságának vezetője Washingtonban az MTI-nek.

Forrás: MTI2019. 04. 12. 8:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az államtitkár a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank szokásos tavaszi ülésén vesz részt az amerikai fővárosban, közben amerikai pénzintézetek, hitelminősítők és tekintélyes intézmények vezetőivel és képviselőivel, valamint befektetőkkel találkozik.

Helyi idő szerint csütörtök este az Amerikaiak az adóreformért nevű konzervatív szervezet vendége volt, és a magyar családpolitikáról, illetve az ezt segítő adópolitikai intézkedésekről tartott előadást.

„Bemutattam a demográfiai programunkat és általában a magyar gazdaság helyzetét. Részletesen szóltam a magyar kormány még 2010-2011-ben megfogalmazott stratégiai döntéséről, amely a túlzott jövedelemadókat csökkentette és a fogyasztási adókat növelte meg, elérve ezzel a munkanélküliség csökkentését és a befektetések növelését, amely köszönhető az alacsony társasági adóknak is” – mondta el az MTI-nek Gion Gábor.

Az államtitkár szerint nagyon pozitív volt a fogadtatás, és nemcsak az Amerikaiak az adóreformért szervezet kerekasztal-beszélgetésén, hanem mindenütt. „Amerikai partnereink kiemelkedőnek ítélték a magyar gazdaság teljesítményét, sőt, volt, aki felvetette, hogy a magyar tapasztalatokat érdemes megosztani más országokkal is” – hangsúlyozta az államtitkár.

Hozzátette: a különbségek okán korántsem biztos, hogy a magyar tapasztalatok minden országban alkalmazhatók. „De a mi történetünket célszerű megismerni” – szögezte le megjegyezve, hogy ezt amerikai tárgyalópartnereinek is figyelmébe ajánlotta.

Arra a kérdésre, hogy mi az, ami az amerikaiakat a leginkább megfogta, Gion Gábor az egyedi családvédelmi program részleteit és a magyar gazdaság sikerességét említette.

Kiemelte: a magyar családpolitikát az amerikai gazdasági élet szereplői már többé-kevésbé ismerik, hiszen Novák Katalin család-és ifjúságügyekért felelős államtitkár nemrégiben járt Washingtonban.

Gion Gábor utalt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) napokban közzétett, Európára érvényes módosított előrejelzésére, amely valamennyi európai ország számára a korábbiaknál jelzettnél alacsonyabb gazdasági növekedést jósol. „Kivéve Magyarországot, ahol az IMF szerint is magasabb lesz a gazdasági növekedés” – fűzte hozzá.

Az államtitkár hangsúlyozta: „az amerikai gazdasági élet szereplőiben is egyre inkább tudatosodik, hogy az a kép, amely rólunk élt bennük, valószínűleg a 2010 előtti állapotok miatt, ma már nem tükrözi a valóságot. Magyarország ma egy sikertörténet”. Gion Gábor leszögezte, hogy „e sikertörténetet el is kell mondani, de nemcsak Amerikában, hanem mindenütt, mert bár előbb-utóbb úgyis észreveszik, de nem érdemes vesztegetni az időt”.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.