Gyurcsányisták otromba támadása
Ennek már fele sem tréfa.
Ennek már fele sem tréfa.

Már úgyis nehezen betölthető űr keletkezett Gréczy Zsolt hűlt helyén, még egy ilyen kaliberű államszemélyről már nehezen tudnánk lemondani.

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) csütörtökön kiadta Varga Zoltánnak (DK) a képviselőségről lemondó Gréczy Zsolt parlamenti mandátumát.
Bár hamarosan megkezdi munkáját az Országgyűlés, egyelőre talány, hogy ki lesz a szexbotránya miatt parlamenti mandátumáról lemondani kényszerülő Gréczy Zsolt utódja.
Előállt az a balliberális vélemény, mely szerint Gréczy Zsoltnak nem is kellett volna lemondania, hiszen a szexualitást semmiféle norma nem korlátozhatja, még közszereplőként sem.

A többek által is szexuális zaklatással vádolt DK-s képviselőről először alsónadrágos, félmeztelen fotók jelentek meg, majd pornográf képek is előkerültek.

A zaklatási botrányba keveredett Gréczy Zsolt péntek délután tájékoztatta Gyurcsány Ferenc pártelnököt a lemondásáról. Mandátumát listáról szerezte, így annak betöltéséről a DK elnöksége dönt.

A DK-s politikus botrányának egyelőre sem saját, sem más ellenzéki pártban és a balliberális médiában sincs különösebb visszhangja, ő maga pedig áldozatnak tartja magát.

Megjelentek újabb fotók, ezek vitán felül 18+ kategóriások.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Elképesztő.

Most nemet lehet mondani a magyar családokat sanyargatását célzó tervezetre.

Csercsa Balázs szerint mindenki jól ismeri már a Tisza elnök valódi személyiségét.

Sokat kell állniuk az utasoknak a hóesésben.

A választásig nem beszélnek arról, hogy mit akarnak, hogy utána mindent lehessen.

Magyar Péter ugyanazt az utat választaná, mint Donald Tusk.

Megpróbált jó dolgokra gondolni a háborgó tengeren az alatt a négy óra alatt, míg partot ért.

Egy káresetre 2025-ben átlagosan valamivel 100 ezer forint felett fizetett az Allianz Hungária.

Látványos formák, kompakt méret, érdekes extrák, bevált benzinmotorok: a Kushaq nálunk is sikeres lehetne.

Orbán Viktor videóban mutatta be, miért nem lehet hinni Magyar Péternek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.