Hetvenegymillió ember keres új otthont a nagyvilágban
Az ENSZ legújabb jelentése ellentmond annak az ellenzéki és brüsszeli mantrának, amely szerint a migrációs válság megszűnt, sőt egyenesen azt mutatja: a krízis még soha nem volt ilyen mély.
Az ENSZ legújabb jelentése ellentmond annak az ellenzéki és brüsszeli mantrának, amely szerint a migrációs válság megszűnt, sőt egyenesen azt mutatja: a krízis még soha nem volt ilyen mély.

A parlamentben is megkezdődött az önkormányzati kampány, a képviselők egymás után mondták fel kortesbeszédeiket a teljes ellenzék összefogása, vagy egy-egy jelölt mellett.

Lassan követhetetlenné válik, hogy a DK milyen körülmények között hátrált ki Karácsony Gergely főpolgármester-jelöltsége mögül azzal, hogy Kálmán Olga személyében saját indulót állított.

Azok beszélnek a nyugdíjról, akik kormányzásuk alatt elvettek egy havi nyugdíjat, hagyták azt leértékelődni, folyamatosan emelték a rezsit és megszorításokat vezettek be – szögezte le a kormánypárt.
Az MSZP szombati választmányi ülésén napirendre kerül a kérdés, hogy a párt egyesüljön-e a DK-val, amit értesüléseink szerint több korábbi pártelnök is szorgalmaz.

A nagyobbik kormánypárt ezt arra reagálva közölte, hogy a DK szóvivője sajtótájékoztatón azt mondta, pártja az ÁSZ elnökéhez fordul, mert „a kabinet újra közpénzmilliárdokból kampányol”.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Újabb vármegyében mutatjuk meg, milyen állapotban van a Tisza Párt hátországa.

Kiderült, miért az eddigi legnagyobb békepárti rendezvényen szólal fel a volt köztársasági elnök.

A rendőrség nyomoz.

A Tisza Pártot és Magyar Pétert segítő jogászok között figyelemreméltó személyi összefüggés látszik kirajzolódni.

A Fidesz–KDNP levelet küldött Metsolának.

Dubai miliárdosnak képzelte magát.

Újabb stratégiai partnerségi megállapodás született.

Mutatjuk a részleteket.

A volt sportoló fotója szerepel a Police.hu-n is.

Hungary calls for less ideology and more common sense.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.