Utoljára szólalt fel a Fenyő-gyilkosság perében Portik Tamás
Az utolsó szó jogán másfél napon át beszélt videókapcsolás segítségével Póta Péter bíró előtt.
Az utolsó szó jogán másfél napon át beszélt videókapcsolás segítségével Póta Péter bíró előtt.
Zsótér Ferenc, a Fenyő-gyilkosság egykori nyomozója ma már alig emlékszik valamire, arra igen, nem küldte Portik Tamást Gyárfás Tamásra, és nem volt kint irodája falán Gyárfás fotója.
Egy rendőri jelentés említi mindössze, hogy a Gyárfás Tamás és Portik Tamás között lezajlott beszélgetések során elhangzott, „letettük a fenyőfát”, azaz kivégeztük Fenyő Jánost.
A Portik–Gyárfás-ügy hangfelvételei a Farkasréti temető előtt megjárták Kölnt és Bécset is.
Mások mellett az MSZP volt tagozatvezetője, Dósa I. András is tanúskodik ma a Fenyő-gyilkosság miatt zajló perben.
A jelenleg a Demokratikus Koalíció igazságügyi szakértőjeként dolgozó Ihász ugyanakkor állítja, főügyészként számára fel sem vetődött barátja bűnössége.
Vajtó Lajos Fenyő-üggyel kapcsolatos rendőrségi tanúvallomásait szedte ízekre a törvényszék, a védelem és az ügyész.
Negyedik évébe lép január 1-jén a Fenyő János meggyilkoltatása miatt zajló per a Fővárosi Törvényszéken.
A 40. számú védett tanú állítja: Portik megbízásából ő kiváltotta a TV2 pályázati anyagát, ám ezt is cáfolták ma
A Gyárfás Tamás elleni gyanút, majd vádat alapozta meg a 40. számú védett tanú vallomása.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hatalmas kárókat okozhat, ha megvalósul a főpolgármester terve.
Deutsch Tamás kemény üzenet küldött Brüsszelnek.
A cégek a fennmaradó forrásra áprilistól is jelentkezhetnek novemberig vagy a keretösszeg kimerüléséig.
Az árréscsökkentés – ahogy a rezsicsökkentés sem – nem humbug, pénz marad a magyar emberek, családok zsebében.
A négyszeres világbajnok szomorúan vette tudomásul, hogy a csapata lefokozta Liam Lawsont.
Bajban Brüsszel terve, az emberek nem akarják a váltást.
A Berzeviczy Albert ösztöndíjprogram indulása óta már több mint kétszáz sportoló vehette át a diplomáját, jelenleg pedig 62 élsportolónak finanszírozza a tanulmányait.
A négyszeres világbajnok szomorúan vette tudomásul, hogy a csapata lefokozta Liam Lawsont.
Bajban Brüsszel terve, az emberek nem akarják a váltást.
A Berzeviczy Albert ösztöndíjprogram indulása óta már több mint kétszáz sportoló vehette át a diplomáját, jelenleg pedig 62 élsportolónak finanszírozza a tanulmányait.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.