Hihetetlen, de a kávé az egyik leginkább környezetszennyező élelmiszer
Brit kutatók vizsgálták, miként lehet jelentősen, mintegy 77 százalékkal csökkenteni a kávé szénlábnyomát.
Brit kutatók vizsgálták, miként lehet jelentősen, mintegy 77 százalékkal csökkenteni a kávé szénlábnyomát.

Az elmúlt évtized során egészen döbbenetes magasságokba emelkedtek a fejlesztési költségek.

Könnyen elképzelhető, hogy már csak egyetlen modell gördül le a gyártósorokról.

Az alumínium 100 százalékban és végtelen alkalommal újrahasznosítható.

Egy korszak lezárult, innentől kezdve a termékek már csak a készletek erejéig kaphatóak.

Számítanak a magyar állami tulajdonú győri Rába részvételére a honvédség modern harcjárműveinek legyártásában.

Az európai nagyvállalatok Kínából Kelet-Közép-Európába helyezhetik át az ellátási láncok forrásait.

Óriási hadiipari-technológiai fejlődést hoz a magyar–német együttműködés.

Nem fejeződtek még be a klinikai tesztek, mégis több ország sorban áll az orosz vakcináért.

Több mint 716 millió forintos beruházással bővíti termelési kapacitását a Florin Zrt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A választásokhoz közeledve egyre többen állítják, visszatérhet az országos politika színpadára a főpolgármester.

A Magyar Önkormányzatok Szövetségével együtt állt ki a főpolgármester a szolidaritási adó mértékének csökkentése mellett.

Így hat a rendetlenség a testünkre – de tehetünk is ellene!

A Budapesti Közművek Zrt., a BKV, a BKK, a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. és a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. gazdálkodása is górcső alá kerül.

Németországban most indult el a bírósági eljárás a 2024 decemberében, a magdeburgi karácsonyi vásáron történt halálos gázolás ügyében.

Újabb botrányba keveredett a brit közszolgálati média: a klímaváltozásról és az energiapolitikáról szóló tudósításaik pártatlanságát is vizsgálják.

Nicolas Sarkozy pár hete kezdte meg ötéves börtönbüntetését, de a napokban ideiglenesen szabadlábra helyezték.

Végre!

Andy Robertson visszaszerezte a helyét a Liverpool kezdőcsapatában az elmúlt hetekben.

Völgyi Péter együttese Székesfehérváron kezdte meg a felkészülést a márciusi vb-selejtezőkre.

Puccini operája Európa egyik legmonumentálisabb szabadtéri színpadán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.