A brit királyi családban ezzel varázsolják el a gyerekeket
Most kiderül, hogy a királyi hercegek, Vilmos és Harry, gyermekként, mit ettek meg szívesen.
Most kiderül, hogy a királyi hercegek, Vilmos és Harry, gyermekként, mit ettek meg szívesen.

A Kaleta-ügy rávilágított arra, hogy a jelenlegi szabályozás nem mindig megfelelő – mondta a Fidesz frakcióvezetője.

„Az idei nyár sem telhet el Amnestys tábor nélkül!” – propagálja nyári táborát az Amnesty International.

Több mint harminc nemzeti és történelmi emlékhelyet, műemléket lehet meglátogatni.

A szabadtéri játszóhelyek közül elsőként nyitotta meg a kapuit a Szarvasi Vízi Színház.
Az első négy hónapban 5,5 százalékkal több gyermek született, 5,7 százalékkal emelkedett a termékenységi ráta.

Néhányan már azt kezdték el hirdetni, hogy a gyerekeknek kell bűnösnek érezniük magukat a bőrszínük miatt.

A hétfőtől péntekig tartó táborok az ország bármely településén megvalósíthatók 8 és 17 óra között.

Egyre durvább méretekben gyűrűzik be az iskolákba a szexualitásról szóló tanítás.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Alkotmány, űrkutatás, sportlegendák és világtörténelmi események.

Folyamatosan csökken a mozgósítható aktivisták száma.

Két programja van a pártnak.

Magyar Péterék mást mondanak, mint amit terveznek, csak pozíciókat akarnak szerezni.

Európa pillanatok alatt belesodródhat a háborúba, ha mindent így folytat.

Az egyenruhásokat kövekkel, petárdákkal és kalapáccsal támadták meg.

Birol szerint Németország két súlyos stratégiai hibát követett el.

Titokban, egy moszkvai utasszállító repülő WC-jébe rejtett fadobozban érkeztek haza a ma ötvenöt éve, 1971. február 5-én elhunyt Rákosi Mátyás hamvai.



Az Európai Labdarúgó-szövetségnél a nemzetközi kupák egyenes kieséses folytatásában érdekelt klubok ma éjfélig változtathatnak a játékoskeretükön.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.