A versenyhivatal védi a gyerekeket a reklámoktól
A GVH kutatása szerint a 12 év alatti gyermekek átlagosan napi két és fél órát töltenek a televízió előtt a hétköznapokon. A hétvégi tévénézés aránya ennél is magasabb.
A GVH kutatása szerint a 12 év alatti gyermekek átlagosan napi két és fél órát töltenek a televízió előtt a hétköznapokon. A hétvégi tévénézés aránya ennél is magasabb.

Megáll az ész!

A kutatások szerint a gyerekek egyharmada úgy megy iskolába, hogy nem reggelizik – mondta Antal Emese dietetikus.
Másként gesztikulálnak a kétnyelvű gyerekek, több kézmozdulatot használnak, és ezekkel több információt közölnek, mint egy nyelven beszélő társaik – állapították meg a Zürichi Egyetem kutatói.
Idén több ezer gyermek táborozhat jobb körülmények között a tavaly szeptemberben indított online táborminősítő rendszernek köszönhetően – mondta a Táborfigyelő portál ügyvezetője.
A különféle kolumbiai fegyveres csoportok továbbra is következetesen toboroznak gyerekeket, akiket aztán „ágyútöltelékként vagy kémekként” vetnek be, és szexuális zaklatások veszélyének is ki vannak téve – derült ki a Humanidad Vigente, az Oxfam és a Benp
Jogerősen hat év börtönre ítélte a bíróság azt a pályagondnokot, aki sportoló gyerekekkel „szexuális játékot” kezdeményezett – közölte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség pénteken az MTI-vel.
Az egyik alapítóval, Gömör Tamással beszélgettünk a Matiné Zenekar indulásáról, a gyerekzenéről, valamint arról, hogy mi mindent lehet tanulni a gyerekektől.

Legkevesebb kilenc civil, köztük öt gyerek meghalt Szíria északnyugati részén, a jórészt iszlamisták ellenőrzése alatt álló Idlíb tartományban, amikor a szíriai kormányerők által kilőtt egyik rakéta eltalált egy iskolát – tudatta szerdán egy civil szervez



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Fiktív számlák, felszámolt vállalkozások, cégtemető, strómanok és eltüntetett pénz szerepel az ügyben, amelyben felbukkan a Lánchíd-botrány kulcsfigurája is.

Magyar Péter pártja jóval több embert tart alkalmazásban, mint a kormánypártok vagy a többi parlamenti mandátumra esélyes ellenzéki párt együttvéve.

Alkotmány, űrkutatás, sportlegendák és világtörténelmi események.

Folyamatosan csökken a mozgósítható aktivisták száma.

Európa pillanatok alatt belesodródhat a háborúba, ha mindent így folytat.

Az egyenruhásokat kövekkel, petárdákkal és kalapáccsal támadták meg.

Birol szerint Németország két súlyos stratégiai hibát követett el.

Ha jól csináljuk, hatékonyabb lehet, mint a kávé.

Az ellenfél az a Hollandia lesz, amelytől a középdöntőben kikapott a magyar válogatott.

Már látható a Budapest Táncszínház új, nem mindennapi előadása.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.