Florida kormányzója kiállt a szülői jogokat is védő gyermekvédelmi törvény mellett
A jogszabály célja, hogy az életkoruknak vagy fejlődésüknek nem megfelelő témákat ne sulykoljanak a gyerekeknek.
A jogszabály célja, hogy az életkoruknak vagy fejlődésüknek nem megfelelő témákat ne sulykoljanak a gyerekeknek.

A kastélyban született Schell Antónia, Almásy Dénes gróf leszármazottja szerint több tacskója is volt a családnak.

Miért adunk kütyüt a legkisebbeknek, ha a techvezérek kamaszkorig tiltják a saját gyerekeiknek?

A drag előadásokon keresztül a transzideológia térhódítása újabb szintre lépett.

A rajzoknak a biztonságos, szabályos közlekedést kell bemutatniuk autóbuszon történő tömegközlekedés során.

Az egyik fiú közölte a tanárnővel, hogy nem akarja ezt tovább hallgatni, de a pedagógus azt válaszolta, hogy muszáj.

A tankerület semmit sem tehet, hiszen az egyenlőség jegyében engedélyeznie kell a klub működését.

A budaörsi intézmény úgy csinált, mintha normális lenne az, hogy a szülők megkérdezése nélkül próbálnak gyerekeket befolyásolni.

A darabot december 29-én mutatták be a göteborgi Masthuggsterassen Cinnober Színházában.

Apjuk hiánya pedig leginkább a kis Lénát és az énekes első házasságából született fiát viseli meg.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péterék mást mondanak, mint amit terveznek, csak pozíciókat akarnak szerezni.

Hatvanhét pozitív gondolatot írt a kisfiú.

A miniszter rámutatott, az egyetemisták számára fontos a nemzetközi tapasztalat.

Az ügy előzménye, hogy a miniszterelnök megosztott egy videót, amelyben imitálták Von der Leyen és a magyar beosztottja közötti párbeszédet.

Mindent meg kell tennünk az ellen, hogy egy szláv testvérháborúból először regionális, aztán európai, majd világháború legyen.

Egy bűnbanda kriptovalutában kérte el a több tízezer dolláros „szolgáltatási díjat”.

Egy súlyos szívbeteg magyar állampolgár az erőszakos elhurcolása után az életét vesztette.

A kihelyezett hitelösszeg 750 milliárd forint.

A külügyminiszter Laoszból jelentkezett be: magyar cégek adták át az ország első központosított szennyvíztisztítóját.

A függetlenség elvesztésébe került a barátsági szerződés megsértése.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.