Letartóztatták az öcsödi gyilkost
Drogra kellett a fiatalkorú elkövetőnek pénz, ezért agyonvert egy nyugdíjast.
Drogra kellett a fiatalkorú elkövetőnek pénz, ezért agyonvert egy nyugdíjast.

A rendőrség új információkkal szolgált.

Sokak számára az internet a közösségi médiából, a játékokból áll, nem is sejtik, hogy létezik a sötét oldal.

„Miért volt még mindig szabadlábon?”

A húszéves, értelmi fogyatékos férfi tréfálkozva ismerte be a bűncselekmény elkövetését.

A spanyol rendőrség hajtóvadászatot indított a támadó ellen, aki több mint tíz szúrással oltotta ki a kisfiú életét.

A gyilkosság után berúgott, és megpróbált végezni magával.

Az Ercsin történt lövöldözés nem egyedi eset, bűnbandák összecsapásai tarkítják a magyar bűnüldözés történetét.

Amikor a helyszínre érkező rendőrök kinyitották a szoba ajtaját, szörnyű kép tárult eléjük.

Simsik Cynthia párjáról feltételezték, hogy ő követte el a gyilkosságot.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az egyéni jelöltek már ismertek, rövidesen napvilágot lát a Fidesz–KDNP választási listája is.

Függetlenek domináltak az év első voksolásain.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Trump tervei az olajra fókuszálnak.

Az emberek nyíltan szembeszállnak a hatóságokkal, így pár szerencsés megmenekül az elhurcolás elől.

Nem szűnnek a harcok, egyre csak fokozódnak.

Várhidi Péter óva int minden magyar futballistát, aki az olasz labdarúgásban vágyik karrierre.

Nem művészek, hanem túlélők képei költöztek be a Capa Központba.

Módfelett elgondolkodtató a legnagyobb olajtartalékokkal rendelkező országok sorrendje és részesedése, mert ezek a mintázatok alapvetően határozhatják meg a jövő század világhatalmi mozgásait.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.