Nyugat-afrikai bevándorló követte el a nottinghami gyilkosságokat
A hatóságok számára nem volt ismeretlen a 31 éves férfi, feltételezések szerint nem állt kapcsolatban szélsőségesekkel.
A hatóságok számára nem volt ismeretlen a 31 éves férfi, feltételezések szerint nem állt kapcsolatban szélsőségesekkel.

Vasárnap fogták el a rendőrök az otthonában.

Csütörtök hajnalban holtan találtak egy nőt Tengelicen, az áldozat szúrt sérüléseket szenvedett.

Hárman verhettek halálra egy férfit.

Ifjabb Ferdinand Marcos elnök 2022-es hatalomra kerülése óta ez a harmadik újságírógyilkosság.

A vádlott nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését – tette hozzá a szóvivő.

Napokon belül közös sajtótájékoztatón számol be a NAKA és az NNI a Magyarországon elásott szlovákiai nagyvállalkozó meggyilkolásának körülményeiről.

Az ítélet nem jogerős, az ellen a vádlott és védője enyhítés érdekében fellebbezést jelentett be.

Munkakezdés előtt nagyon sok alkoholt fogyasztott, amit a munkaidejében próbált kipihenni.

Szerdán jogerősen ítéletet mondanak VV Fanni vélt gyilkosa felett a Fővárosi Ítélőtáblán.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

A szombati rendezvényről tett közzé újabb kisfilmet a kormányfő.

A szigetország határozottan elutasítja az Egyesült Államok területi igényeit.

Az országgyűlés elnöke kiemelte: a világpolitikában a korábbi szabályok értelmezése radikálisan megváltozott, ezért mindazoknak, akik talpon akarnak maradni, szükséges és hasznos a változás felismerése és megértése.

A gép kiemelt célpontnak számított.

Nem volt könnyű dolga a Liverpoolnak hétfőn a harmadosztályú Barnsley ellen.

Az a valószínűbb, hogy a magyar válogatott a spanyolokkal játszik majd ki-ki mérkőzést a legjobb négy közé jutásért.

A Magyar Állami Operaházban hétfő este megrendezett gálán kiderült, hogy a 68. alkalommal kiírt Év sportolója-szavazáson kik lettek a díjazottak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.