Súlyos baleset történt az Alföldön, meghalt egy motoros
A mentők már nem tudtak segíteni.
A mentők már nem tudtak segíteni.

Másfél milliárd forintból korszerűsítik a komplexumokat.

A rendőrök jelenleg is keresik.

Az eset során szerencsére senki sem sérült meg.

A szilveszteri kalandnak öt autó látta kárát.

Becslések alapján Gyomaendrődtől 11 kilométerre volt a földrengések epicentruma.

A Birka csárda hangulatos, rusztikus családi üzemeltetésű egység Nagylaposon, Gyomaendrőd központjától 10 km-re.

Gyoma és Endrőd két külön világ, mégis együtt erős. Az egyik a nyomdájáról híres, a másik a cipőjéről.

Nincs koronavírus fertőzött gondozott a gyomaendrődi Térségi Szociális Gondozási Központ Őszi Napsugár Idősek Otthonában – közölte a város polgármestere hétfőn az MTI-vel, miután a helyszínen ellenőrzést tartott a kormányhivatal népegészségügyi osztálya.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kóka János már harminc százalékkal kevesebb kórházzal is elégedett lenne.

A hódmezővásárhelyi polgármester fél Európát bejárta a város pénzén.

A Tisza Párt vezére elveszítheti politikai hátországát, és magára maradhat a közéletben.

A megspórolt összeget visszaforgatják a betegellátásba.

Súlyos a helyzet.

Donald Trump a vérontás leállítása érdekében tárgyal, Európát viszont a háborús pszichózis uralja.

Az orosz elnök szerint Ukrajna nem akar békét.

Az adott ország fejlettségi szintje nem minden esetben jelenti azt, hogy elhagynák vagy jelentősen visszaszorítanák a készpénzt.

Varga Zsolt szerint nem ideális a karácsonyból érkezve egy edzéssel meccset játszani.

Many businesses can benefit from this support.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.