
- Magyar Nemzet
- Győr
Győr

Átadták a Magyar Máltai Szeretetszolgálat felújított győri központját
A több mint 126 millió forint értékű beruházás átadó ünnepségén Soltész Miklós méltatta a 30 éves szeretetszolgálat tevékenységét, elsősorban azért, mert az életet védi, és a családokat szolgálja.
Visszalépett Győr korábbi DK-s polgármesterjelöltje
A Demokratikus Koalícióban politizáló Glázer alulmaradt az októberi választáson Borkai Zsolttal szemben, aki azonban azóta lemondott tisztségéről.
Sikeresen lezajlott az Edutus Egyetem szervezésében a XVI. World Robot Olympiad Világdöntője (x)
Négy kategóriában és hat korcsoportban összesen 6 magyar csapat három napon keresztül mérettette meg tudását. Az eredményhirdetésen kiderült, hogy a magyar fiatalok két ötödik helyet értek el.
Korábban a szombathelyi politikát is megkavarta az ördög ügyvédje
Fizetett politikai hirdetésben akadt ki, amiért a zsarolók után folyik a hajsza, és nem a blogján felvázolt összeesküvéselmélet szálait bogozgatja a rendőrség – írja a PestiSrácok.
Autógyárak drágítják a lakást
Felpezsdítik a nagy autógyári beruházások az adott város ingatlanpiacát. Ez az elmúlt időszakban jól megfigyelhető volt Győrött és Kecskeméten, ahol a válságot követő években sem volt olyan visszaesés, mint másutt.

A nyomozók célkeresztjében van már az „ördög ügyvédje”
Hamis vád és nagy nyilvánosság miatt elkövetett rágalmazásért meggyanúsíthatják az „ördög ügyvédjét”, aki forrásaink szerint nem magányos elkövető, hanem több személy egy ellenzéki párthoz közelálló körből.

Póczik mostohafia rendezhette az orgiát
Az Index szerint F. Gábor eszelte ki, hogy a barátnőjével felvételeket készítenek a hajón. A férfi korábban jóban volt Borkai Zsolt barátjával, Rákosfalvy Zoltán ügyvéddel, aki szintén szerepelt a képeken.
DK-s jelölt zsarolhatta meg Borkai Zsoltékat
A Gyurcsány Ferenc vezette DK önkormányzati képviselőjelöltje volt korábban az az egykori válogatott labdarúgó, akit hétfőn előállított a rendőrség a Borkai-zsarolás ügyében.
Elkezdődött a futómű-tengelyek sorozatgyártása az új gyártósoron Győrben
Október végén sikeresen befejeződött a próbaüzem és elkezdődött a mellső futómű-tengelyek sorozatgyártása a saját fejlesztésű szerszámokkal a Rába Járműipari Holding Nyrt. új gyártósorán. A fejlesztés a 2016-ban elindított, 10,5 milliárd forint keretössze
Fontos híreink
Hamarosan kezdődik a háborúellenes gyűlés Esztergomban, kövesse nálunk élőben!

Itt az újabb ukrán beismerés: Magyar Péter és a Tisza Párt győzelmét akarják + videó

Orbán Viktor Százhalombattáról: Magyarország ellenáll Zelenszkij elnök zsarolásának + videó

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Katonáink már a terepen, megerősítjük a kritikus infrastruktúra védelmét + videó
A magyar emberek és Magyarország biztonsága az első – közölte a miniszter.

Magyar Péter nem próbálja megvédeni a magyar embereket
Ukrajna többet keresne egy Tisza-kormányon, mint amit a tranzitdíjon veszít.

Ukrajna mellé állt Karácsony, Gulyás Gergely tette helyre
A háborúban győztes nem lesz, a kérdés, meddig tart az öldöklés.

Szentkirályi Alexandra: Magyar Péter a magyar Zelenszkij
A kormány nem enged a zsarolásnak.
Külföldi híreink

Orbán Viktor levelét idézi az olasz sajtó
Az olasz sajtó kiemelt figyelemmel kíséri a Magyarország és Ukrajna között kialakult diplomáciai feszültséget.

Lezárult az aknamentesítés Horvátországban
A mentesítés során csaknem 107 ezer aknát és egyéb robbanószerkezetet, valamint 470 ezer fel nem robbant eszközt távolítottak el.

Izrael szerint Irán rakétákkal válaszolt a támadásra
Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) nemrégiben megjelent közleménye szerint az IDF rakétákat azonosított, amelyeket Iránból lőttek ki Izrael állam területére.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Élete dobása is kevés volt ahhoz, hogy élete meccse legyen + videó
A magyar válogatott szövetségi kapitánya elárulta, hogy miben kell jobbnak lenniük az idegenbeli meccsen.

A Wizz Air felfüggesztette egyes járatait - több desztináció érintett
Leállítja járatait a légitársaság.

Magyarországra érkezett a Volvót is birtokló, kínai autógyártó óriás
Egy hibrid és egy elektromos SUV-val indít a jó ár-érték arányt ígérő Geely márka. Mindkettőt kipróbáltuk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

