
- Magyar Nemzet
- Győr
Győr

Az Opus Global érdekkörébe tartozó cég fejlesztheti a győri állatkertet
A győri állatkert fejlesztésére kiírt, több mint 1,5 milliárd forintos pályázatot nyert meg egy Opus Global érdekkörébe tartozó cég – tette közzé a társaság szerdán, a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Borkai Zsolt kilépett a Fideszből
A szexbotrányba keveredett politikus kedden , a Városházán tartott sajtótájékoztatón azt is bejelentette, hogy függetlenként irányítja a következő öt évben a megyeszékhelyet.

Borkai Zsolt kilép a Fideszből
Az újraválasztott polgármester elmondta, hogy azért döntött a kilépés mellett, mert úgy véli, nem kell, hogy morális hátrányt okozzon a Fidesznek.

Borkai szőrcsuhája
Győrben és Kispesten gyülemlett fel a kampányban a legtöbb szenny. E két helyszín regnáló polgármestere a szavazóktól mégis további bizalmat kapott.

Borkai kedden távozhat a Fideszből
A külföldön tartózkodó Orbán Viktor, a Fidesz elnöke kérésére Kövér László, a Fidesz választmányának elnöke és Kubatov Gábor alelnök budapesti konzultációra hívta Borkai Zsoltot.

Mindenképpen akarja az ellenzék Győrt – Újraszámlálást kezdeményeznek
A DK, az MSZP, a Momentum, az LMP és a Jobbik alkotta ellenzéki összefogás két képviselője sajtótájékoztatón hétfőn Győrben közölte: újraszámlálását fognak kezdeményezni.
Az egyik legveszélyesebb egyetemi város
El tudjuk képzelni, hogy hetente gyújtogatnak Győrben, Kecskeméten vagy Szegeden?

Hat magyar város került az uniós nagy csapatba
Kiütötték az ellenzéki összefogást a jobbikosok
A visszalépést bejelentő Fodor Roland a Magyar Nemzetnek azt mondta, ő indíthatna etikai eljárást az országos vezetés ellen, a Jobbik elnöksége pedig illegitim.

Fontos híreink
Olajipari létesítmény lángolt Oroszországban

Hungary FM: New Hungary–Serbia Diesel Pipeline Sends Firm Warning to Ukraine

Kiderült hol van az iráni elnök

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Vádemeléssel jutalmazták az érzéketlen lájkvadászt
Segítségnyújtás helyett élőben közvetítette szomszédja tragédiáját.

Navracsics Tibor: A némák pártjában csak egy ember beszélhet – Élő közvetítésünk a háborúellenes gyűlésről + videó
A háborúellenes gyűlések célja, hogy közös erővel lépjünk fel a háború ellen.

Orbán Viktor Százhalombattáról: Magyarország ellenáll Zelenszkij elnök zsarolásának + videó
Kritikus helyzetben a magyar emberek számíthatnak a Magyar Honvédségre és a rendőrségre.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Katonáink már a terepen, megerősítjük a kritikus infrastruktúra védelmét + videó
A magyar emberek és Magyarország biztonsága az első – közölte a miniszter.
Külföldi híreink

Amerikai célpontok ellen intéztek támadást Iránból + videó
A bahreini állami hírügynökség (BNA) közlése szerint rakétatámadás érte az Egyesült Államok Bahreinben állomásozó ötödik flottáját.

Nigeri önvédelmi milícistákat öltek meg Mali közelében
Nigerben, ahol a 2023 júliusi puccs óta katonai junta van hatalmon, évtizedek óta aktívak az iszlamista szélsőségesek.

Oroszlán Üvöltése hadművelet részleteiről beszélt Netanjahu
A terrorista rezsim nem juthat nukleáris fegyverhez – hangsúlyozta Netanjahu.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Nagy fogást jelentett be a Szeged, a súlyos konfliktusról még hallgatnak
Lukács Péter a norvég Elverumtól érkezik a nyáron két évre.

Új fegyver a rákos sejtek ellen
Sikeresen tesztelték a Bergen proton CT-detektorát.

Hungary FM: Sovereign Policy Is Foundation of Hungary’s Economic Achievements
In Hungary today, one million more people are working than in 2010.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

