Innovációk mentén vezet a 2030-ig szóló Kreatívipari Stratégia
Találékonyságunk a külföldiek szerint páratlan kultúránkban és egyedülálló nyelvünkben gyökerezik.
Találékonyságunk a külföldiek szerint páratlan kultúránkban és egyedülálló nyelvünkben gyökerezik.
A szépség, a dizájn és a forma önmagában is értelmezhető értékek – mondta György László államtitkár.
A felnőttképzésben résztvevők szeptember 1-jétől diákhitelt igényelhetnek a képzések finanszírozására.
György László elmondta: minden szükséges intézkedést megtettek, hogy szavatolni tudják a résztvevők biztonságát.
Soha nem látott méretű források érkeznek a magyar gazdaságba a vállalkozások fejlesztésére a 2021-2027-es európai uniós pályázati ciklusban – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitká
Az idén 51 pályázóból 19 cég nyert 2,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást az Irinyi-terv iparstratégiai programban, a forrás felhasználásával 7 milliárd forint értékű beruházás valósul meg – jelentette be György László, az Innovációs és Techn
A Tanítsunk Magyarországért mentorprogramhoz kapcsolódóan toborzást kezdett a Miskolci Egyetem a program tavasszal induló negyedik kurzusára az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), a Klebelsberg Közpon
Egyre több résztvevője van a Tanítsunk Magyarországért programnak, amelyhez már hét felsőoktatási intézmény csatlakozott – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára pénteken a Pest megye
A kormány több mint 226 ezer munkavállalónak nyújtott segítséget a bértámogatással.
A kormány nem látja szükségét az augusztus végén lejáró munkahelyvédelmi bértámogatás meghosszabbításának.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A címvédő magyar csapat nagy előnyt adott le francia riválisával szemben.
Oroszország 155 milliárd rubelt fordít óvóhelyek felújítására.
A köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte a veszélyhelyzeti rendeletek törvényi szintre emeléséről szóló törvényt.
A cikkből kiderül, pontosan hol és miért.
Tanácsadóként segíti tovább az elnök munkáját.
A szervezet tavaly még több pénzből gazdálkodhatott.
A helyiek abban bíznak, hogy Castel Gandolfo újra a pápák városa lesz.
Szavai mindent borítanak.
Tanácsadóként segíti tovább az elnök munkáját.
A szervezet tavaly még több pénzből gazdálkodhatott.
A helyiek abban bíznak, hogy Castel Gandolfo újra a pápák városa lesz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.