Tinédzserek buktak le droggal
Egy fiú és egy lány ellen indult eljárás.
Egy fiú és egy lány ellen indult eljárás.
Hatalmas fejlesztésről számoltak be.
Egymillió forint a kár.
Az új szabályozás a koronavírus ellen teljeskörűen beoltott utasokra vonatkozik.
Gyorsított eljárásban döntött a Gazdasági Versenyhivatal, az intézkedéstől azt várják, hogy olcsóbbak lesznek a tesztek.
A tesztelést a kormányhivatalok szervezik, országszerte 127 mintavételi ponton várják az ágazat dolgozóit.
A gyorstesztelések célja az, hogy továbbra is biztosítsák az óvodák és iskolák zavartalan működését.
A baloldal továbbra is az ingyenes tesztelésben látja a megoldást a járvány jelentette összetett problémára.
Az NNK szűrőbuszainál egy hónap alatt csaknem húszezer gyorstesztet végeztek, a minták harmada lett pozitív.
Liverpool teljes lakossága rendszeres koronavírus-szűrésen vehet részt e hét végétől.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az olaszok lépésről lépésre engedik át a muzulmánoknak köztereiket, kulturális intézményeiket.
A spanyol hatóságok csak az elmúlt néhány napban négy dzsihadistát tartóztattak le különböző városokban.
A segélyezési programok új alapokra kerülnek.
Zelenszkij szerint új technológiákhoz és lőszerraktárakhoz is hozzáférhetnek.
Az első félidőben eldőlt a három pont sorsa.
Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő szerint az Európai Unió részéről egy rendkívül veszélyes narratívaépítés zajlik.
Deutsch Tamás szerint Magyarország nem megy háborúba.
Amikor baloldali kormányzat ellen demonstráltak a tüntetők, a HVG publicistája rendőri erőszakra buzdított.
Az első félidőben eldőlt a három pont sorsa.
Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő szerint az Európai Unió részéről egy rendkívül veszélyes narratívaépítés zajlik.
Deutsch Tamás szerint Magyarország nem megy háborúba.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.