Egymilliárdnál is többe kerülhet Gyurcsányék új luxusotthona + videó
Drága hely a Rózsadomb, sokat kell fizetnie annak, aki négymillió forintos négyzetméteráron vesz ingatlant.
Drága hely a Rózsadomb, sokat kell fizetnie annak, aki négymillió forintos négyzetméteráron vesz ingatlant.

A bukott miniszterelnökről kiderült, luxusingatlant vett Budapest egyik legdrágább kerületében.

Még javában tart az építkezés annál a rózsadombi villánál, ahova a hírek szerint Gyurcsány Ferenc és felesége, Dobrev Klára költözik.

Rózsadomb egyedülálló panorámával rendelkező részén vettek ingatlant az Apró-villa eddigi lakói.

Továbbra sincs érdemi javulás szemkilövőhegyi Gyurcsány Ferenc állapotában, emberünk változatlanul önmagát keresi.

Donáth Anna megfutamodott az Origó újságírója elől.

Elképesztően sértő kijelentése miatt magyarázkodik a BKK vezérigazgatója, reagált a fővárosi Fidesz is

Erzsébetvárosban mutatták be az árnyékkormány kulturális programját.

Nagy visszhangot váltott ki Szilágyi Ákos szoborterve, amivel a 2006-os eseményeknek állítana emléket a Dohány utcában.

„A szónak az igazi értelmében, ahogy mi használjuk” – magyarázta Dobrev Klára




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ónos szitálás és havazás is várható.

Magabiztosan fordulhatnak rá a kormánypártok a választási kampányra.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal friss jelentése súlyos összefüggésekről rántotta le a leplet.

Az úszószövetség elnöke a jogerős ítélet szerint bérgyilkossal lövette agyon legnagyobb üzleti riválisát.

Egy uniós főtárgyaló jöhet.

Még egy éve sincs hivatalban a kabinet.

Új terveik vannak, amiket Orbán Viktor határozottan elutasít.

A Varga Barnábásért kapott pénzt magyar játékosokra költené a Ferencváros.

Az átverésekhez mi, e századi emberek jócskán hozzászoktunk már, elég, ha csak a napi háborús híreket hallgatjuk, rögvest rossz lesz a közérzetünk.

A legpatinásabb kupasorozatban minden van, amiért érdemes futballt nézni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.