Gyurcsány Ferenc rendszerváltást és totális ellenállást hirdetett
Tóth Erik szerint az egykori kormányfő még radikálisabb, az alkotmányosság kereteit próbára tevő kormányellenes stratégiára készül.
Tóth Erik szerint az egykori kormányfő még radikálisabb, az alkotmányosság kereteit próbára tevő kormányellenes stratégiára készül.

Formai és taktikai viták határozták meg a baloldali összefogás mindennapjait.

Az elmúlt négy évben a párt szervezete és támogatottsága is gyengült.

A Jobbik is kapott egy alpolgármesteri helyet a 18. kerületben, cserébe nem szavazták meg az önkormányzati ingatlanok gyanús eladásának vizsgálatát.

Tizenhat éve azon merengünk, mit keres még mindig a magyar politikában Gyurcsány Ferenc egykori kormányfő.

Már a legrégebbi bizalmasai is ellentmondanak a bukott baloldali jelöltnek.

Az államtitkár szerint a baloldali fenyegető tempónak nincs többsége a magyarok között és nem is lesz.

A Párbeszéd frakcióvezetője szerint a DK vezérének a kormányra tett megállapítása helytálló.

Biztossá vált, hogy még négy évet eltölthetnek a parlamentben a történelmi vereséget összehozó baloldali pártvezetők.

A szivárványkoalíció minden pártjában gyökeret vertek az anarchikus nézetek.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az időjárás egyelőre nem alkalmas a síelésre.

Nem a nyilvánosság előtt vívta harcát a gyilkos kórral.

Mindkét férfival szemben vádat emeltek.

A gépjárművezetői képességeket kutatják a Semmelweis Egyetemen.

Orbán Balázs szerint a céljuk, hogy leváltsák a magyar kormányt, mert az útjában áll a háborúpárti terveknek.

A két ország közötti feszültség ismét a tetőfokára hág.

A különös rabló egy kis másnapossággal megúszta a kalandot.

Thirty seconds on the Tisza Party’s austerity measures.

Azok szenvednék meg leginkább, akik ma is minimális haszonból élnek és a legkiszolgáltatottabb szereplők a gazdaságban.

Az elmúlt évtizedben kimagasló eredményeket ért el hazánk ezen a téren.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.