Szombathelyen is áll már a bál a balliberális oldalon
Élesen bírálta mások mellett Nemény András (MSZP) szombathelyi polgármestert és a szintén szocialista alpolgármestert, Horváth Attilát Szendrő-Németh Tamás jogvédő az egyik közösségi oldalon.
Élesen bírálta mások mellett Nemény András (MSZP) szombathelyi polgármestert és a szintén szocialista alpolgármestert, Horváth Attilát Szendrő-Németh Tamás jogvédő az egyik közösségi oldalon.

A 2022 előtti miniszterelnök-jelölti castingot mindenképpen Dobrev Klára nyeri majd, így aki akkor a Momentumra szavaz, az is Gyurcsányékat kapja – mondta Kiszelly Zoltán.

Kevesebb fizetést és bizottsági posztot kapnak az új ciklusban a Fidesz-KDNP kispesti önkormányzati képviselői, és még az egyik irodájukat is elvennék a tervek szerint – nyilatkozta Dódity Gabriella.

A korábbi és a mostani politikai felfogás között világos a különbség: nem mindegy, hogy a pénzt honnan teremti elő az állam és az sem mindegy, mire fordítja.

Az ellenzéket ma is ugyanaz a Gyurcsány vezeti, aki gazdaságpolitikájával egyszer már tönkretette az országot és sorozatos megszorításoknak tette ki a nyugdíjasokat – közölte a kormánypárt.
A júniusi előválasztáson alulmaradt Kálmán Olga lesz az eddig három önkormányzati választáson is kudarcot vallott, mégis főpolgármester-helyettessé avanzsált DK-s Gy. Németh Erzsébet főtanácsadója.

Gyurcsány Ferenc bejelentette, hogy Kálmán Olga belépett a DK-ba és politikai főtanácsadóként segíti Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes munkáját.

Az Országgyűlés elnöke szerint a Demokratikus Koalíció elnökénél kevés több kárt okozó figurája volt a huszadik és a huszonegyedik századi magyar történelemnek.
Nyőgéri Lajosnak az elmúlt években három vállalkozása is volt, de a cégbíróság mindhármat kényszertörléssel megszüntette, és csaknem öt évre a cégvezetéstől is eltiltották.

Továbbra sem engedi el Czeglédy Csaba kezét a Gyurcsány vezette DK, a párt büntetőügyekbe keveredett ügyvédjének cége most Niedermüller Péter, a VII. kerület új DK-s polgármesterétől kapott megbízást.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Érdemes utánanézni a célország szabályainak.

Fontos az állatvédelmi és a higiéniai feltételek betartása.

Az érintett szakaszon teljes útzár van érvényben.

A családi borászat célja betörni az ázsiai piacokra.

Az Egyesült Államok elnöke Orbán Viktort a barátjaként kezeli, Magyarországot, a magyar embereket tiszteli, és ennek megfelelően áll hozzánk – hangsúlyozta a Magyar Nemzetnek adott interjúban a külgazdasági és külügyminiszter.

A nemzetközi sajtó egyértelműen sikeresnek ítéli a találkozót, és elismeréssel nyilatkozik róla.

Az Egyesült Államok nem veszt részt az idei G20-csúcstalálkozón.



Sokan úgy vívják ki maguk iránt az érdeklődést, hogy olyan blődséget, abszurd dolgot állítanak, amely hallatán-olvastán az emberek jelentős része felkapja a fejét és tényleg odafigyel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.