Ősszel hirdetnek ítéletet Gyurcsány volt elhárítófőnöke felett
Az Egymásért, Egy-másért Alapítvány egyfajta kifizetőhelye volt a titkosszolgáknak.
Az Egymásért, Egy-másért Alapítvány egyfajta kifizetőhelye volt a titkosszolgáknak.

Varju László, a Demokratikus Koalíció alelnöke megszorításokat lát és a rezsicsökkentést félti.

Hazudtak reggel, éjjel, meg este, a rezsicsökkentést pedig állandóan kritizálják – olvasható az Alapjogokért Központ Facebook-bejegyzésében.

Az 1990-es évek második felében gyakorlatilag kilúgozták az utódpárt MSZP politikájából a nyomokban előforduló szociális érzékenységet és nemzeti elkötelezettséget.

A baloldalon egy ideig megpróbálták elszigetelni az ország legelutasítottabb politikusát, de Gyurcsány választásról választásra erősödött.

A baloldali összefogás utat engedne a megszorításoknak, és háborúba sodorná hazánkat.

Szerinte Orbánék eltörölték „Bajnai nyugdíjprémiumát”, holott ők fizették ki először.

Ujhelyi István azt állította, hogy Magyarország egyedüliként nem vesz részt az unió közös polgári védelmi segélyprogramjában.

Az ember szeret nevetgélni, így lelkesen olvassa Lamperth Mónika közösségi oldalát is.

Vajda Zoltánt, a baloldal képviselőjelöltjét személyes felelősség terhelheti a devizahitelesek tragédiájának ügyében.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Néhány vonat kimarad, néhány sokat késik.

Ez a magyar álláspont.

Kiderült, hogy készülnek a Medián mérései.

A Magyar Pétert támogató véleményvezér tavaly november óta áll az újbudai önkormányzat alkalmazásában.

Különleges szentévet hirdetett XIV. Leó pápa Szent Ferenc halálának nyolcszázadik évfordulójára.

A brazil elnökkel egyeztetett Putyin.

A dán és a grönlandi külügyminiszter szerdán Washingtonba utazik.

A súlyos betegséggel küzdő Fazekas László 137 tétmérkőzésen erősítette a csapatot.

Ezért a dobogós helyezésért nincs szégyenkeznivalója olimpiai bajnokunknak.

Az 5G hálózat bevezetésének és a kereskedelmi szolgáltatások megkezdésének határideje 2027 márciusa.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.