Aztán a másfél évi „hazudtunk reggel, éjjel meg este” és az „úgy kellett tenni, mint hogyha kormányoztunk volna” (idézve az őszödi őszinteségi rohamot) fedőnevű művelettel, csalással, trükkök százaival, közérdekű adatok eltitkolásával sikerült Gyurcsánynak megnyernie a 2006-os választásokat. És miután napvilágra került a csalássorozat, lemondás helyett brutális rendőrterrorral verte szét az ellene demonstráló békés civileket. Majd amikor a csőd szélére vezette az országot, 2009 tavaszán úgy döntött, hogy utána a vízözön, vigye el más a balhét.

El is vitte 2010-ben a társtettesként alibikormányzó MSZP és SZDSZ, és a „fülkeforradalom” eredményeként megkezdődött Orbán Viktor vezetésével a Fidesz–KDNP tizenkét éve tartó valódi, felelős kormányzása, a távlatos és sikeres országépítés. Ebbe azonban a bukott Gyurcsány nem nyugodott bele, nem adta fel már 2004-ben kinyilvánított rögeszméjét: „Le kell verni a jobboldalt. Az én feladatom az, hogy ennek irányt adjak…” Pártja katasztrofális választási veresége után 2011-ben saját szélsőliberális pártot alapított, és kezdettől arra törekedett, hogy az egész baloldalt ő vezesse harcba a „diktatórikus Orbán-rezsim” ellen.

A baloldalon egy ideig megpróbálták elszigetelni vagy legalább semlegesíteni mint az ország legelutasítottabb politikusát, de Gyurcsány lépésről lépésre, választásról választásra erősödött, ellenlábasait behódoltatta vagy – ha ellenálltak – kiszorította. Így futott neki az idei választásnak a Gyurcsány által gleichschaltolt baloldali blokk, amelybe még a ballikká átfazonírozott antiszemita, rasszista Jobbikot is beolvasztotta. Igaz, egy aprónak látszó, de végzetessé vált hiba csúszott a számításába, mert a baloldali előválasztásnak nevezett komédia során nem a saját felesége, még csak nem is a hiperpasszív, kézivezérelt főpolgármester, hanem az excentrikus, kiszámíthatatlan hódmezővásárhelyi városvezető lett a közös miniszterelnök-jelölt.

A választás előtt több politikai elemző azt jósolta, hogy Gyurcsány mindenképpen nyer vasárnap. Ha a baloldal szerez parlamenti többséget, akkor azért, mert ő mondja meg, ki a kapitány (azaz a miniszterelnök), amit egyébként Márki-Zay be is ismert ez év elején. Ha pedig veszítenek, akkor azért, mert ő lesz az egész ellenzék (nyilván a Mi Hazánk kivételével) vitathatatlan vezére. Lám, kedden már meg is üzente a Facebook-oldalán csalódott híveinek és csatlósainak: „Mi megyünk tovább. Gyertek velünk.”

Madách Lucifere, a tagadás ősi szelleme ezt mondja az Úrnak: „Győztél felettem, mert az végzetem, / Hogy harcaimban bukjam szüntelen, / De új erővel felkeljek megint.” A mi Luciferink is ilyen: örök lúzer, de tizenkét év óta minden bukás után feláll, és újrakezdi a – sajnos korántsem nemes – harcot. Nem látja, nem érti, hogy rá többé nincs szükség. Sem a hazának, sem a maga alá gyűrt, levitézlett baloldali pártoknak, melyek maradék politikusai talán már látják, hogy kígyót melengetnek a keblükön, mégsem tudnak szabadulni bűvölő szemétől. Vajon ki fúj nekik ébresztőt?

Borítókép: Márki-Zay Péter, az ellenzéki pártok közös miniszterelnök-jelöltje lakossági fórumot tart (Fotó: Kurucz Árpád)