Orbán Viktor nagyon régen észlelte és képviselte, hogy a világunk átalakult: a veszélyek korát éljük. De senki nem gondolta, hogy a veszély ekkora. S a veszély még nem múlt el – csak éppen most megnyugvással töltheti el a jobboldal híveit a győzelem ténye. S annak reménye, hogy a következetes magyar politizálás mindenki számára olyan hátországot jelent, amely azoknak is a biztonságról szól, akik a baloldali ellenzék összefogásának végzetes kudarca miatt most a túloldalon csak keseregni lennének képesek.

Február 12-én tartott évértékelő beszédében Orbán Viktor arról beszélt, hogy a biztonság nem barátság, hanem erő kérdése, majd hitet tett a független és életképes Ukrajna létezéséhez fűződő magyar érdek mellett. Másodszor pedig hitet tett annak szükségessége mellett, hogy Európa katonai erejének legalább akkorának kell lennie, mint Oroszországénak, mert ha ez nem így lesz, akkor Európa népeinek biztonságáról nem az európaiak, hanem az amerikaiak és az oroszok fognak dönteni.

Látnoki szavak voltak ezek – s ezek érvényességéből mit sem vont le mindaz, ami az orosz–ukrán háború kitörése óta történt. Amit Márki-Zay Péter a fegyverek szállításáról, a katonák mozgatásáról összezagyvált, valamint a vér és az olaj fontosságának összevetése közben végképp zavarossá, a magyar érdektől idegenné tett.

Az eredmény ismert: eldőlt, hogy Magyarország nem belesodródik, hanem Orbán Viktor vezetésével kimarad a háborúból. Ő az, aki joggal emlékeztetett arra: volt már úgy miniszterelnök, hogy háború volt a szomszédban – akkor éppen Szerbiában. Akkor is sikerült a háborús veszélytől az országot távol tartania, s ez most is sikerülni fog neki.

Ehhez csak arra van szükség, hogy most is látnia kell a tér és az idő megfelelően kiterjedt távlatait és összefüggéseit. Mert ne feledjük: mi, konzervatívok előszeretettel tanulunk a múltból – akár a múlt ezeréves távlatait is figyelve. Idézzük fel hát a hadviselés művészetéről szóló ősi alapművet, Szun-ce A háború művészete című alkotását. A kínai stratéga ugyanis azt írta, hogy aki megérti, mikor szabad harcba bocsátkozni és mikor nem, az győz. S hogy akinél a felettesek és alárendeltek ugyanazt akarják, az győz. S hogy aki maga elővigyázatos, és ki tudja várni az ellenség elővigyázatlanságát, az győz.

Nos, minden jel szerint az Orbán Viktor éppen ezt az ősi tudást hasznosította, amikor győzelemre vitte szavazótáborát. Mind az orosz–ukrán háború erőtereit, mind a hazai baloldali összefogás erőszakkal összetákolt természetét megértve.

Tegyük hozzá még: Szun-ce szerint a háború törvényei közül az első a távolság, a második a mennyiség, a harmadik a szám, a negyedik a súly, az ötödik a győzelem. Mert a terület hozza létre a távolságot, a távolság hozza létre a mennyiséget, a mennyiség hozza létre a számot, a szám hozza létre a súlyt, a súly hozza létre a győzelmet.

Ennek szellemében a szemünk előtt lebegő távlat számunkra az egész ország és azon túl a Kárpát-medence minden magyarok lakta tája. A szemünk előtt lebegő távolság a háborúba sodródás veszélyétől most már kellő biztonsággal felvett távolság. A szemünk előtt lebegő szám: a konzervatív fölény mindenki számára meggyőző nagysága. Ennek súlyát az Orbán Viktor meghirdette összefogásunk ereje adta. Ez a súly hozta el a győzelmet számunkra – amit elsősorban stratégiai nyugalmunk érdemének tudhatunk be.

Legyünk hát nyugodtak. Miénk a jövő. Újabb négy évig – és még azon is túl. Szun-ce szavait interpretálva: a súly létrehozta a győzelmet. De a győzelem immár még nagyobb súlyt kölcsönöz a jelenlétünknek. Határon innen és határon túl is. Kalandra fel! A konzervatív szellem világában. És békét mindenáron: legfőképpen határainkon innen.

Borítókép: MTI/Koszticsák Szilárd